Egyre több helyen lehet olvasni a műveiből kiragadott sorokat, esetleg gondolatokat. A jellegzetes útmutató és mély filozófiai idézetek elárasztották az internetet, így a nyomtatott alternatíva egy ideje már a levegőben lógott. Igaz, én nem naptárra számítottam, hanem egy fajsúlyosabb gyűjteményre, de az eredmény végül is ugyan az lett.
A színes képek kedvelőinek a naptár felérhet egy kisebb vizuális orgazmussal. A szivárvány minden színében pompázó kis könyvecske elég nehéz helyzetbe állított. A küllem és a szimbolikája egyértelműen gyermekek számára favorit, míg a tartalom felnőtteknek szól. Gyermekeknek túl mély, felnőtteknek túl giccs. Nem tudom, hogy mi lehet a pontos célközönség, feltéve, ha van egyáltalán.
Mindenesetre egy különösen szépen és igényesen megszerkesztett, felturbózott kis naptárral van dolgunk. Dupla oldalanként négy nap, egy idézet és egy szépen kivitelezett ábra kapott helyet. A hónapfordulók teljes oldalas illusztrációt kaptak, az évszak hangulatának meglelően. A lehető legapróbb részletekre is figyeltek.
Coelho „a szavak alkimistájának” válogatott műveiből kaphatunk pár rövid ám annál mélyebb gondolatot, tanácsot. Akinek nincs ideje végig olvasni egy nagyobb lélegzetvételű művét, de mégis szimpatizál vele az kellemesen fog csalódni a naptárban. Megfelel egy kis kedves ajándéknak, vagy önmagunknak hiánypótlásra.
Hozzászólások