Mivel nincs új a nap alatt, nyilvánvaló, hogy a kivitelezés minőségén múlik
minden. Ezúttal a világ irodalom nagyságaihoz folyamodtak inspirációért,
megkísérelvén reakciós, korszellemhez igazított , neológ értelmezését adni a
témának. Adta magát a lehetőség , hogy egy klasszikus szellemét idézzünk meg,

Ez esetben a Bűn és Bűnhődés szolgálhatott inspirációul. Dosztojevszkij
remekéből Woody Allen kettővel ezelőtti Match Pointjában is merített -immáron
másodízben ,a Bűnök és Vétségek után. A Christian Bale- alakításával
felvértezett Gépész szintén a bűn és lelkiismeret témáját boncolgatta.
Az
iraki háború és a szeptember 11.-i események vetületében a bosszú, a háború
jogosságának kérdése folyvást napirenden van.
A mindig akkut morális
kérdések, a film tematika trendje, és a kollektív amerikai krízis torkolatánál
található tehát az ihletés forrásvidéke.
A megvalósítás ezúttal egyenletesen
magas színvonalú, megbízható fegyverforgató, biztos kezéről tanúskodik, lévén
Neil Jordan az elkövető, akinek a Síró Játék (kivételesen méltán) Oscar-díjas
filmjét valamint a Kis Véreskezű nevű filmtörténeti jelentőségű bűnös
finomságokat köszönhetünk. Igaz,
néha be-becsapódik egy-egy eltévedt lövedék,
be-becsúsznak súlyos következetlenségek. ( pl.a gyermekprostituáltat megmentő
Erica nem lövi le annak fogvatartóját, hanem hátat fordít neki és elindul az
utcán-a kislányt támogatva-, mire a pederaszta- hát nem el akarja gázolni őket,
a gazember, nahát!)
A taxisofőr parafrázis is egyértelmű, de a logikai
hibákat nem menti.Egy szakavatott Script doktor segedelme tán kiküszöbölhette
volna ezeket.
Ami viszont remekül ellenpontozza a múlasztásokat, az
karakterek jelleméből fakadó feszültség ábrázolása. Jodie Foster alakítása tán
jobb is a kelleténél, nem dehonesztáló értelemben mondva, csak látszik, hogy
túlontúl az ő a személyére alapozták a filmet. Minden pillanatban tökéletes
jelenléttel, a vásznat teljesen uralva játszik, kifogástalan jellemábrázolást
nyújt. A Mercer felügyelőt alakító Terrence Howard is kiváló, Erica és a
detektív macska-egér játéka, amit a szinészek nüansznyi finomságú, apró
rezdülések szintjén épülő gesztusokkal, szópárbajokkal játszanak erőteljes,
mindazonáltal a kelleténél kevesebbet kapunk ebből, sajnálatosan, tekintve hogy
ezek a film legélvezetesebb részei, no meg a párbeszédek, a rádiós nő
műsoraiban, például.
Helyette a bűnözők felületes bemutatását tapasztaljuk,
akciójeleneteket kissé hosszasan, néhány eszmefuttatást a személyiség cseréről,
arról, hogy intenzív érzelmek, esetünkben a félelem megváltoztatja az embert,
mintegy lemálasztják egónkat, felszínre hozván egy másik (valódi?)
énünket.
A végén persze a happy end garantáltan felemás, néhány csúnya
elvarratlan szállal terhes(mi lesz a lőpornyomokkal, a ballisztikai
vizsgálattal, DNS-teszt stb.)Mercer megkegyelmez (touché!) bűntársá lesz,
ilyetén módon a személyes és kollektív igazságérzeten ejtett sebet is
befoltozza. Ha senki sem segít, magunk kezébe kell vegyünk a sorsunk alakítását-
szinte bármi áron.
A természeti törvény és a szemet szemért elv egyensúlyba
kerül, az ököljog fölülírja a jogot-az igazság kedvéért. Raszkolnyikov még csak
hosszabb-rövidebb szibériai üdülést nyert büntetésül, Erica Bain Az örök
bűntudatot és félelmet – jóllehet- nem érdemelte ki, mégis szükségszerűen
Elfogadja, s felhasználja.A szorongás mint gyógyír?
“Szükségem van a
félelemre, mert ez tart éberen” -mondja Al Pacino alakította felügyelő a
Heat-ben.
Arra azért kíváncsi lennék, hogy miként csapódik le ez a közönség
fejében, pro-irak állásfoglalásként esetleg, vagy…? ha meggondolom, a film
választ is ad kérdésemre:az egyik, filmben betelefonáló néző szájával
fogalmazva-“a bosszú élvezetes, ezért is háborúzunk, nem?” No comment.