Különösen alakult a kedd este a Budapest Parkban. Az egyik végében metalcore koncertek mentek, a másikban pedig a magyar-osztrák labdarúgó európabajnoki meccs. Elmeséljük, milyen volt.

„Próbáltuk elintézni, hogy a koncert alatt a színpadon a kivetítőn a meccs menjen, de nem sikerült” – mondta el Marc McKnight, az Atreyu basszusgitárosa egy korsó sörrel a kezében a Budapest Parkban, fél órával a koncertjük után. Kiderült, hogy gyerekként ő maga is focizott otthon Kaliforniában (európai focit). Azért hagyta abba, mert akkor már javában gitározott, és féltette a kezét.

Vérző rockerszívek

Valószínűleg nem csak a jófejség beszélt a rőtszakállú bőgősből. Kedden este tartották meg a most már évente megrendezett Metalcore fesztivált a Parkban. A délután 5-től este fél 11-ig tartó koncertfolyamban pedig az Atreyué volt az a szekció, amellyel kb. egy időben ment a magyar-osztrák EB-mecs. A nagy kivetítő pedig messze volt színpadtól, de ahhoz nem elég messze, hogy meccs közben ne lehessen hallani melyik dal megy.

Vérzett is sok rocker-szurkoló szíve, de a legtöbben nem tudták otthagyni a meccset a koncertért. „Tudom, hogy 13 éve volt itt utoljára ez a banda, de az EB-n meg 40 éve nem voltunk kint” – mondta egy kecskesajtos burgert majszoló lány.

Szóval nem véletlenül akarták a meccset a színpad mögé vetíteni McKnighték. Ilyen szellős Atreyu közönséget még nem látott a világ. Mindent elmond róla, hogy kb. az ötödik sorba be tudtunk gyalogolni kényelmesen komótosan, és nem kellett attól félnünk, hogy a mosholó fiatalok lezúznak minket.

Pedig jól nyomta az Atreyu. Nagyon különleges zenét játszanak, és különösen jók élőben. Képesek olyan dallamokkal átszőni a hörgős metalcore-t, hogy a kemény zenében edzetlenek is élvezni tudják.

De komolyan, ha egy nem metálosnak akarod megmutatni, hogy mi a jó ebben a stílusban, hogy neki is átjöjjön, akkor a legjobb az Atreyu valamelyik dalát megmutatni neki. És látványra sem voltak utolsóak a srácok. Zúzták neki, ugráltak, pörögtek, forogtak, szóval nem törte le őket a gyér közönség. Jó koncert volt, méltatlan időpontban.

Egyből a legkeményebb

Ne feledkezzünk meg a bemelegítő csapatról, a Bury Tomorrow-ról sem. Amikor 5 körül a húrokba csaptak, hétágra sütött a nap, dög meleg volt, az első sorokban mégsem bánták az izzadást. A nézőtér kb. fele kapacitásig megtelt, és az első sorokban olyan kemény pogó ment, mintha Michael Bay rendezte volna meg.

A hangzás már náluk nagyon fasza volt (ahogy a többi bandánál is). Hál istennek baromi hangosan szólt a cucc, de nagyon tisztán, minden hangszer hallatszott. A basszusgitár megdöngette az ember mellkasát, a lábdob viszont a gyomrát rugdosta. Iszonyat kemény a Bury Tomorrow zenéje, érdekes volt, hogy a nap kb. legkeményebb csapatát rakták legelőre, de hát nyilván inkább az volt a szempont, hogy ők a legkevésbé populárisak.

Szimbiózis

Mondjuk azért az August Burns Rednek sem kell a szomszédba menni egy kis zúzásért. Náluk már közeledtünk a teltház felé, és a közönség is ittasodott, szóval komoly ugrálás lett egyből.

A hangulat nagyon ott volt, és itt ki kell emeljük Jake Lurhs énekest, aki nagyon faszán együtt élt a közönséggel, teljes szimbiózisban zúzta velük, hajszolta őket. Nagyon fasza volt, azt hittük, hogy ezt már nem lehet fokozni, de jött a Killswitch Engage, és azt mondta, dehogynem.

A végső csapás

„Letépték az arcom” – foglalta össze a záró koncertet egy fan utólag. A Killswitchről tudni kell, hogy olyanok a metalcore-nak, mint Chuck Berry a rock n rollnak, vagy a Metallica a metálnak. Alapítók, pionírok, stílusteremtők, öntörvényű zsenik. Most hallottuk őket először személyesen is, és azt kell mondjuk méltóak a nevükhöz élőben. Valóságos csapást mértek a közönségre.

Jesse Leach énekes csúcsformában volt, róla ugye tudni kell, hogy kiszállt egyszer a zenekarból, és 10 év szünet után, 2012-ben tért csak vissza. Az eltelt idő alatt a fanok eléggé megszerették a hiátus alatt éneklő Howard Jones-t, szóval nem mindenki örült anno a visszatérésnek, és sokan károgtak, hogy Jesse úgyse hozza majd a howardos dalokat.

Mostanra viszont már elkussoltatta a kiritkus hangokat, és kedd este is bizonyította, úgy karcol, ahogy kell. Azt is jó volt látni, hogy a két gitáros élőben mennyire egy húron pendül, mennyire jól hozzák élőben ezt az egymást kiegészítő gitártémákat.

Szóval jó kis este volt, egyedül az Atreyut sajnáljuk. Reméljük, hogy nem csak 13 év múlva jönnek legközelebb.