A legendás Supersonic Technikum – 2. rész

Az idő múlik, változnak a dolgok, alakul a techno szcéna, de biztosan jó irányba?

A nagy szétválás
2000-2001-ben járunk. Ekkor döntött úgy a Bernáthy és a Pintér, hogy különválnak, megszületett a Kashmir Pintérrel, ahol a tervek szerint goa ment volna, a Sonic pedig maradt techno helyként a Bernáthy kezében. Ekkor szűntek meg a Paraparty-k is. A Sonicban a szokásos nyári záráskor ismét átalakítás volt: fal kiverés, dj-pult áthelyezés, dekorációfrissítés, stb…

UFI a Kashmirban kezdett zenélni, de az előzetes várakozásokkal szemben nem goát és trance-t, hanem techno-t játszott. Elkezdett széthúzás lenni, hiszen az új helyen is játszottak a Sonicos dj-k, a közönség egy része pedig átpártolt az új helyre…

Grega: Egy idő után úgy döntöttem, hogy nemet mondok a felkérésekre, mert éreztem, hogy ez erről szól. Az ő érdekük, hogy a Sonicos közönség átmenjen… Hát sikerült sajnos megoldaniuk. Ez a közönség elkényelmesedéséből adódik, mert azt mondták, hogy messze van a Sonic, jobb a Kashmir… Van, akinek bejön az a goás design. Van, akinek nem… (A jelenlegi Kashmír kisterem olyan vörös színű, mint amilyen a Sonic volt annakidején)

"A helyzet akkor lett súlyos, amikor a Sonicban a portások mindenkit beengedtek, olyanokat is, akiket nagyon nem kellett volna, akik nem azért jöttek le, hogy bulizzanak, hanem pl. kábítószert árulni… Amikor észrevettük, nem engedtük, mindent megtettünk… Aztán elkezdték az embereket lehúzogatni a mellékhelyiségben telefonnal, pénzzel, és ez elriasztotta őket kb. 2003 év végére."

Sokan voltak, akik örültek is, hogy rossz hírnevet lehet terjeszteni, mert így üresség keletkezett, felszabadult egy közönség csoport, és lehetett mást csinálni, mással kiszolgálni az igényeiket…

Mégis maradt egy űr?
Grega mostanában úgy gondolta, alkalmanként mégis kéne bulit szervezni a Sonicba.
A Technomission partisorozatot most tervezi visszahozni havi rendszerességűvé, mert úgy érzi, ez a fajta techno, amit a csapat játszik, jelenleg sehol sem hallható.
Grega: "A Sonic erre jó hely, mert jól szól, kultúrált. A kérdés csak az, hogy le fognak-e jönni újra az emberek, kíváncsiak lesznek-e, vagy egyáltalán érzik-e, hogy mekkora a különbség!
Most lehet, hülyén hangzik, de úgy érzem valamelyest arra a sémára építkezik a Kashmírban is a felépítés, amit én annakidején a Sonicban elkezdtem: Fiatalok, 1-2 nagyobb magyar vagy külföldi név, plusz 1-2 kisebb magyar név…"

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére