A legendás Supersonic Technikum – 1. rész

Újabban egyre több techno rendezvénynek ad helyet az egykor egyetlen underground techno klub, a Supersonic. Hogy minek köszönhetjük a feltámadást, milyen tervek merültek fel a jövővel kapcsolatban megtudhatjátok most induló cikksorozatunkból. Szeretnénk, hogy a fiatalabb korosztály is tisztában legyen az elmúlt évek történéseivel, így a sokak által ismert dj-t, Gregát hívtuk segítségül az emlékek felszínre hozásához...

A Sonic születése: Grega: "Abban az időben a mogyoródi Rush Houseban voltam rezidens. Az egyik haverom apja a Petőfi csarnok igazgatója volt, amit így sikerült megszereznünk, és elkezdtük a StarLight bulik szervezését. Közben 98-ban a kispesti Bedrock-ba kineveztek rezidensnek. Ezen a helyen kialakult egy társaság, egy kör, amely szerette a zenéimet, és egy idő után már nagyjából miattam járt le hétvégenként.
UFI ekkor már elindította a Paraparty sorozatát, amelyet közösen folytattunk a budai hegyekben, egy kastélyban. Megkérdeztem tőle, hogy lehet-e hívni embereket, amire a válasz az volt, hogy ez elvileg privát parti, de végül is miért ne, lehet…
Én sem számítottam igazán arra, ami következett: olyan sokan jöttek, hogy egyszerűen már nem fértünk el a kétszintes kastélyban. A Bedrock-os társaság képes volt a hegyre akár gyalog is feljönni� Ford tranzit kisbusszal szállítottuk fel az embereket a János Kórház elől, de ez is kevésnek bizonyult, mert olyan sokan lettek hírtelen.
Arra jutottunk, hogy ezt "rendesen kinőttük", valami nagyobb helyen kéne rendeznünk a későbbi bulikat… Ekkor merült fel az UFI részéről, hogy már régebbről ismeri a Benáthy-t, így a Sonicra esett a választás, itt folytatódott a sorozat és a közönség száma tovább nőtt…"

Az igazi kezdet: Grega 1994-től nagyjából 2000-ig tech-trance, technósabb alapú, gyorsabb, ütősebb, majdnem hardtrance zenéket is pörgetett. Akkoriban még nem viselte el a közönség a kizárólag techno szetteket, sok helyen megszólták a tulajdonosok, hogy ne játsszon csak techno-t, így 1 óra ilyen 1 óra techno volt a bevált recept…

Grega: "Bernáthyval elég jó lett a viszony, és egyszer felvetette, hogy lenne-e kedvem szervezgetni a bulikat, mert a sok külön szervező miatt nagy összevisszaság alakult ki. 99 októberétől rendszeressé váltam a Sonicban. Sándorral időről-időre leültünk, 2-3 héttel előre megbeszéltük, mikor milyen buli legyen. Még nem volt konkrét csapat, a dj-kel lemezboltban futottam össze, vagy az eljuttatott demomixek alapján hívtam őket zenélni. Nagyon sok tehetséges fiatal volt akkor!"
Ebben az időben kezdték pályafutásukat: Pl. B.E.N.C.E, Experte, Scarface, Mono-tone, Sajgal, U.F.I., Asa & Max, és még sokan, akik ma már nem zenélnek.
Mono-tone és Sajgal Salgótarjániak. Lejöttek a Sonicba és demó alapján kerültek be a Techno Mission csapatba, mint ahogy a Scarface is. De a Sonicban indult például a Shockwave sorozat is… és az underground techno ebben az időben jelent meg igazán a köztudatban.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére