This is spárga! – kezdhetnénk, íme, a tökéletes felütés!

A közönyös nagyváros legérdekesebb kérdése, mi van akkor, ha az utcán heverő kutyaszar (ugye kutya?) nem várja meg, míg felfalja egy galamb, hanem fellázad a természet és a város törvényei ellen, s úgy dönt, ezúttal ő eszi meg a galambot?!

Felfoghatatlanul – már-már gyanúsan – sok ember zsúfolódott össze egy péntek este a Bartók Béla úti Godot Galériában. Itt akkor most valami fontos történik? Két nagy kritikus, Kovács Orsi és Mondik Noémi úgy néz ki, nem megy el szó nélkül semmiféle fontos közesemény mellett.
Horváth Bence újságíró kellemesen rövid és kedvesen zavarodott nyitóbeszédéből megtudhatta, aki eddig még nem tudta, mire is való a művészet és ehhez képest miért szar a valóság.
A Végtelenül leegyszerűsített divatos naiv ábrázolásmódon túli világ azonban szívet szorongató és kegyetlenül naturalista. Minél tovább bámészkodik a látogató egy-egy színes, szagos, vidám kép előtt, annál fojtogatóbb világuk szürkesége és reménytelensége, s szép lassan olvad le a mosoly az arcról, marad a döbbenet. Az egész kiállítás tökéletesen rímel Cseh Tamás Budapest című számára, ahogy ezt az alkotók is felvillantották. Semmi sem változott az idők során: ma is ugyanaz a közöny és unalom jut a lakóknak, mint annak idején.

Meg kell jegyezni, hogy bár a kiállítás nagy erénye, hogy politikus és nyíltan ki- és megmondó, ám a kevésbé szókimondóbb, indirekt darabok, sokkal erősebb és értékesebb részeit képezik az anyagnak. A kerényik és a feketegyörgyök nem sok teret hagynak a képzeletnek, mondhatni, leszűkítik, ám azok a munkák, melyek nem ennyire nyíltan kritikusak, azok sokkal izgalmasabbak. Talán itt kezdődik az a bizonyos valami, ami miatt érdemes még művészetekkel foglalkozni.

Kép: Mondik Noémi

Itt élni nem rossz és itt élni nem jó – ígéri a kiállítás, de akkor most végül mi is az igazság?

Itt élni vagy létezni alapvető adottságunk, néha fáj, néha nem annyira, de az mindenképpen megnyugtató, hogy szabad az út előttünk és reagálhatunk a minket körülvevő valóságra. Neadjisten még kritizálhatjuk is azt. Persze csak óvatosan… És ha valaki nagyon siet (ne tegye!) és csak két kép előtt van ideje hosszabban ácsorogni, akkor az mindenképpen a két „metrós” legyen! Meg a lomis! Ja meg a buszvégállomásos!