A Magyar Képzőművészeti Egyetem, és szlovákiai megfelelője, a Vysoká Škola Výtvarných Umení együttműködésének gyümölcseként jött létre a Párhuzamok című képzőművészeti kiállítás, melynek célja, hogy egy reprezentatív lenyomatot készítsen a két intézmény fiatal művészei által képviselt gondolatok kapcsolódási pontjairól. A budapesti egyetem docense, Radák Eszter, és a pozsonyi intézmény professzora, Iván Csudai fáradozásait egy igen izgalmas és sokszínű tárlat bizonyítja, dicséri. Kőnig Frigyes és Karol Weisslechner rektorok megnyitóját követően az érdeklődők két héten át tekinthetik meg a legfiatalabb generáció festményeit.
 
A kiállítást végignézve az első megállapítás a színes kínálatra vonatkozik. A képeknek egyéniségük van, mely különböző stílusokban, vagy éppen besorolhatatlanságban ölt testet. A különféle technikákkal készült alkotások közt megtalálható a nyomattal, precíz, vagy éppen elnagyolt ecsetvonásokkal készült kép, csak úgy, mint a síkból kiugró, vagy a már-már installációnak nevezhető mű. Olajfesték, ceruza, festékszóró és számos egyéb alapanyag eredményezi a textúrák változatos forgatagát, melyet a stílusok széles skálája tovább színesít. Felfedezhetünk realista törekvéseket, graffiti alapú alkotást, minimalizmust és a tetoválás művészi jegyeire emlékeztető festményt. Letisztult formák mellet pszichedelikus hangulat, komor tónusok szomszédságában eszeveszett szín-kavalkád kap helyet. A popkultúra táptalajában szárba szökkent street art számos alkotásban visszaköszön, de itt sem szabad a legegyszerűbbre számítani. A stílusok szintézise adja azt a lüktetést, ami miatt a kiállítás két nagyobb és két kisebb terme izgalmakban és felfedeznivalókban gazdag nézelődés helyszíne lesz.
 
A második megállapítás a kulturális testvériségre utal. Lehetetlen száz százalékos pontossággal megtippelni egy-egy mű származási helyét, azonban a kiállított darabokra korántsem mondhatjuk azt, hogy a világon bárhol születhettek. Ugyanis az esetek többségében felfedezhető valami, akár csak spirituálisan érzékelhető közép-kelet európai szellem. A legkézenfekvőbb példa a pop-art jellegzetességeit magán viselő két kép, melyek közül egyik a mellékhelyiség higiéniai kellékeinek, másik pedig konyhaeszközöknek, elsősorban sajtreszelőknek állít emléket. Európa ezen felén kívül nem valószínű, hogy találkozhatnánk eme instrumentumok képzőművészeti megidézésével.
 
Egy poszt-apokaliptikus tájkép vidám olvasatban, vagy egy balul sikerült, szomorkás péntek este önironikus és kedves, önmaga szerencsétlenségén nevetni tudó ábrázolása olyan mélyen lapuló képességekre utal, mely a kiállító két nemzetben egyaránt megtalálható. Ez a sokszor titkolt, elnyomott, szégyellt ösztön pedig nem sérti, sőt, inkább előnyére válik a méltóságnak, és belőle összetartás, barátság alakulhat. A határoknak a művészetben főleg nem kellene számítaniuk. Ez egy nagy lépés, és úgy tűnik nem az utolsó. A jövőben ugyanis várható a paletta kiterjesztése más képzőművészeti ágazatokra is, az együttműködés megkezdődött. Addig is az érdeklődők barangoljanak bátran, keressék meg a nyuszikhoz tartozó répát, vagy derítsenek fényt a csillagokat leoltani akaró gonosz manó kilétére! Előre jelzem, nem lesz könnyű.