A játékra és a vidámságra épülő tematikával készül az új évadra az egri Gárdonyi Géza Színház

A következő évad is új tematika köré szerveződik, ami egyfajta összefoglalója is a bemutatásra váró daraboknak...

A játék, a könnyed szórakoztatás, a vidámság és a reményt keltő, pozitív mondanivaló lesz az egri Gárdonyi Géza Színház 2020/2021-as évadának legfőbb jellemzője – jelentette ki a teátrum igazgatója a keddi évadzáró társulati ülésen.

Blaskó Balázs közölte: hagyományaikhoz hűen a következő évad is új tematika, ezúttal a játék köré szerveződik, amely egyfajta esszenciális összefoglalója is a bemutatásra váró daraboknak. Ennek szellemében ősztől előtérbe helyezik a vidámságot, a szórakoztatást, az oldottabb, populárisabb és reményt keltő hangulatú darabokat. “Mindezt talán ki is követelik az elmúlt hónapok eseményei” – jegyezte meg a járványhelyzetre utalva.
Az évadtervről szólva elmondta: elmaradt bemutatójukkal, Csiky Gergely A nagymama című vígjátékával nyitják az évadot reményeik szerint október elején. Nagyszínpadi bemutató lesz Kálmán Imre, Julius Brammer és Alfred Grünwald A montmartre-i ibolya című operettje, Eisemann Mihály, Baróti Géza és Dalos László Bástyasétány 77. című zenés játéka, a Sissi című romantikus táncjáték és Tóth-Máté Miklós Aranyrandevú című romantikus retró komédiája.
A gyerekeknek szóló előadások között a Babszem Jankó Gyermekszínházzal közösen mutatják be a Rigócsőr királyt, Az ezeregyéjszaka meséit és A rátóti csikótojás című népmesét.
A stúdiószínpadon egy Beethoven V. szimfóniájára készült táncjátékkal és szeptember 23-27. között a IX. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivállal várja a nézőket – sorolta az igazgató.
Eger polgármestere, Mirkóczki Ádám a társulati ülésen elmondta: idén a város mintegy 250 millió forintot szán saját költségvetéséből a színház működésének támogatására. A színház ennek mintegy 60 százalékát már megkapta. Emellett – bár a járvány miatti helyiadóbevétel-kiesések a hevesi megyeszékhelyen is nehéz helyzetet teremtettek – a helyi önkormányzat mindent megtesz, hogy biztosítsa a színház számára az anyagi stabilitást – hangsúlyozta, hozzátéve: ennek érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen keresik a megoldást, amely biztosítani fogja a korábbi években megszokott feltételrendszert az egri Gárdonyi Géza Színház számára.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Színház

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére