A popcorn moziknál az elvárás általában annyi szokott lenni, hogy látványos legyen és szórakoztató, egy olyan történettel, ami valahogy keretbe fogja az egészet. A baj az, hogyha ezek közül bármelyik is hibádzik, akkor a mű nem fog működni.

A történet szerint a banda az első rész utáni egy év sztázisból kikászálódva ismét akcióba lendül. Egy gonosz Apple-klón cégről akarják lerántani a leplet, ellenben az akció igen balul sül el: leleplezik őket, és menekülés közben Mark Ruffalo kivételével mindenki Daniel Radcliffe markába kerül. A néhai varázsló kényszerhelyzetbe hozza őket: vagy elrabolnak neki egy jedi-chippet, amivel bármelyik számítógépbe be lehet jutni, vagy golyót kapnak a fejükbe. Megmentésükre a hátramaradt lovas kín keservében az előző részben bebörtönözött Morgan Freemanhez fordul segítségért.

Ennél tovább nem mennék, van itt még sok csavar, jöjjenek inkább a színészek. Nincsenek nagy színészi alakítások, de mindenki nagyon élvezi amit csinál és ez a jó hangulat a nézőkre is áttapad. Egy igazi feel-good munka ez nekik, talán Radcliffe lóg ki egyedül fölfele, jól áll neki a főgonoszság.

Tehát a színészekkel nincs baj, de mi van a popcorn mozik két pillérjével, pontosabban a látvánnyal és a humorral?

Hát ha más nem, ez a film biza látványos. Grandiózus trükkök, látványos akciójelenetek, és a korhatárkarikának megfelelő zúzás mind a mű visszatérő motívumai. Ezek működnek is, noha a realitástól többször igen távol sodródva. A humor más tészta.

Pont az a karakter nem sikeredett viccesre, akinek az egyetlen igazi szerepe a filmben az, hogy kacagtasson minket. Lizzy Caplan Lulája egy pörgő, fura tinédzser beütését kelti, de a rosszabbik fajtából. Ezzel szemben a többi karakter többször is sziporkázik, főleg Woody Harrelson, akinek az “ikertestvére” is feltűnik a vásznon.

Szóval látvány van, humor is, akkor mi a baj? Az, hogy a két pillér a nagy semmiben álldogál, alap nélkül.

A film története és annak vezetése förtelmes. Irracionális cselekedetek hada, teljesen lehetetlen történésekkel megspékelve, amivel egyébként nem is lenne baj, ha a film ne állna le megmagyarázni őket. A trükkök felét elmesélik utólag, de a másik felét (vagy például egy trükk második felét) egyáltalán nem. Ez elég elmehasadt, kapaszkodjunk valamelyik oldalba: vagy tojjunk rá és legyen látványos, vagy reális és jól bemutatott, de ez a fifty-fifty nem működik.

Ellenben nem ezen a skizofrén tüneten vérzik el az alkotás. Rendszeresen azért tud elnyúlni a történet mert a karakterek nem kommunikálnak. Sokszor folyamodik a film olyan megoldásokhoz, amik a saját felállított szabályain belül se működnek, ügyet sem vetve arra, hogy ezzel a 30 perccel ezelőtti történésekre kontráznak rá. Falakat húz fel majd fut nekik a történet, a leges legvégén a maradék kérdőjelet pedig úgy magyarázzák meg, hogy az ember hörögve futna neki a vetítőgépnek.

Szóval egy történet szempontjából nagyon lyukacsos, ellenben látványos és viszonylag vicces film lett a szemfényvesztők 2. Jó szívvel senkinek se ajánlanám, de ha esetleg valaki mégis beülne rá, az hagyja otthon az agyát.