A férfi és nő szerepe, vágya és árnyéka

Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa) 2016 szeptemberétől egy négy részből álló beszélgetés sorozatot szervez, melynek címe: A férfi és nő szerepe, vágya és árnyéka...

Ezen az előadás-beszélgetés sorozaton a férfi és a női szerepek az egyén és a társadalom szemében – a nemek egyenjogúsága a téma, ahova az adott területek kiemelkedő és kompetens szakembereit hívjuk meg. Célunk, hogy a nemek közti egyenjogúság szerepét hangsúlyozva olyan információkat adhassunk, ami által jobban rálátnak, majd tisztábban dönthetnek az emberek a kapcsolataikon és a társadalmon belüli helyükről. Ehhez szeretnénk előadással, beszélgetéssel, kérdésekre adott válaszokkal és eszmecserék generálásával hozzájárulni.
Szeretnénk, hogy a hatalmi drámák, a meg nem értések, a lejárt, régi sztereotípiákba, hitrendszerekbe való beragadás helyett egyre több változásra nyitott, önmagukat és a másikat megismerni és megérteni vágyó, és legfőképpen a jelenben élő ember gazdagítsa a világot.

A 4 részből álló előadás sorozat második része 2016. október 21-én lesz. Téma: A férfi

01

Vendégek:

1. Dr. Hadas Miklós: szociológus, dzsenderkutató, egyetemi tanár, A férfiasság kódjai c. könyv szerzője,

2. Móricz Emese- Executive coach, tréner, aki 98%-ban férfiakkal, és javarészt felső vezetőkkel dolgozik,

Somán kívül mindkét meghívott vendég kap fél-fél órát, hogy tartson egy rövid előadást a témával kapcsolatban. Mert hogy minden alkalommal két vendégem lesz.

Témák:

Spizter Gyöngyi előadásának címe: Hogyan látják a nők most a férfiakat? – tükör és önreflexió rajtuk keresztül magunkról

Móricz Emese előadásának címe: Apaminták, családok, szervezetek

Dr. Hadas Miklós előadásának címe: “Férfiak, többes szám” -Mit tegyünk, ha egy macsó országban élünk?

A másfél órás 3 előadás után lesz 15 perc szünet, majd egy kerekasztal beszélgetéssel folytatódik az este, amit a nézők által föltett kérdésekre adott válaszok zárnak. Tehát lesz interakció is.

A jegyek korlátozott számban állnak rendelkezésre!

 

Belépő jegy ára: 1900 Ft
Megvásárolható a MagNet Közösségi Ház recepcióján. (Cím: 1062 Budapest, Andrássy út 98.

Nyitvatartás: minden nap (szombat, vasárnap is) : 08:00 – 20:00 óráig.

Mindenkit szeretettel várunk!

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Irodalom

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére