Pár hangulat-foszlány, eltemetve ostobán erőszakos alakok és monoton jelenetek között: a 400 nap olyan kiscsoportos túlélőmozi, ahonnan a zsáner alapjai is hiányoznak.

Ismét egy hazájában eredetileg DVD-re kiadott műalkotás kerül néhány magyar mozi vásznára, és akárcsak az őszi trauma, az emlékezetes Cirmos karácsony, ez is csak arra jó, hogy hozzá lehessen mérni a jobb darabokat. A 400 nap ugyan nem ZS-kategória (mint az a macskajaj), de nem is tenném feljebb az ábécében körülbelül F-nél. És nem fizetnék érte. Se meg nem nézném még egyszer, akkor sem, ha nekem fizetnének érte.

Pedig kedvenc filmtípusom a kiscsoportos túlélőmozi. Akármeddig elnézném a szélsőséges helyzetben próbára tett jellemeket és kapcsolatokat. Ígéretesen is indul a film: négy asztronauta egy 400 napos izolációval járó kísérletet vállal, a kísérlet azonban elfajul, a bezártság éreztetni kezdi hatását, és hamarosan maga a szimuláció is bizonytalanná válik. Ebből a remek alaphelyzetből a film mindössze lelki sérült idióták vagdalkozását hozza ki – komolyan, olyan emberek a szereplők, akik számára leütni a társukat (kézzel, súllyal, akármivel) rendszeresen hatékonyabb kommunikációs megoldásnak tűnik, mint, mondjuk, az érvelés. Sértődésből, titkolózásból, üvöltözésből és verekedésből áll a négy ember interakciója. Asztronauták? Abszurd gondolat, hogy ezt a négy lelki csődtömeget egy kísérletbe helyezzék. Egy fejlesztőtanár nem ültetné őket egymás mellé a padban.

De ha már a szereplők hiteltelenek, legalább a történet… nem? Az sem? Egyáltalán nincs is „történet”, se iránya annak a kevés cselekménynek, ami épp akad, se lezárása a filmnek, semmi? Pedig épp a kiscsoportos drámák kínálják a legszebb lehetőséget arra, hogy az ember írással, sztorival, jellemekkel kompenzálja – csudát kompenzálja: tegye irrelevánssá – az alacsony költségvetést, a látványtechnika hiányait (és az is akad bőven, a plakátok ordas nagyokat hazudnak).

Matt Osterman író-rendező elvileg nem tehetségtelen. Előző (és egyben első) filmjét, a Ghost from the Machine / Phasma Ex Machina című alkotást kedvezően fogadták a kritikák és különösen az ügyes történetet dicsérték benne. Valami tehát elveszett itt. Egy dolgot mégis javára kell írni: néhol eléri, hogy a film sötét tónusa valami hangulat-félévé emelkedjen; legalább ennyivel több a 400 nap, például, a hasonlóan elbaltázott A kolóniánál.

A cikk folytatása ITT!