2015-ben nem csak lézer, hanem hagyományos kardokkal is megvívnak majd a mozivásznon egy epikus történet keretein belül. Sokáig lehetett kacsának gondolni, azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy mégis csak lesz a Warcraft világában játszódó film.
A Koreai filmhét idei programjában Jang Hoon két filmje is helyet kapott. Az Ez csak egy film forgatókönyvét Kim Ki-duk jegyzi, ez a mű nem mérhető azonban az alkotó saját maga dirigálta mozijaihoz.
A sötétség szimbóluma az ókorban a káosz, a titokzatosság jelképe. A kereszténység a bűnösség szimbólumaként értelmezi, az alkímia pedig a pokolba való alászállás misztériumát látja benne. Peter Shaffer alkotásában ezek az interpretációk érdekes randevút adnak egymásnak.
A kiállítás részeként idén egy három előadásból álló sorozatot indított a galéria, melyben arra ösztönzik a laikus látogatókat, hogy minél jobban elmerüljenek a képekben és ne csak nézzék őket, hanem a miértjüket keresve, bele is lássanak a művészek világába. Az előadás kezdeteként Kolozsváry Mariann művészettörténész beszélt azokról a rejtett szimbólumokról, amelyek mindkét alkotó munkáiban fellelhetőek.