Egyesek szerint a pénz elértéktelenedik az államadósságok miatt, az emberek nem tudják majd a még legszükségesebbeket sem megvenni, éhséglázadások törnek ki, és sorra jönnek a természeti csapások – ez a fóbia ihlette Roland Emmerichet, amikor a 2012-t rendezte. Igaz van már gyakorlata a hasonló filmek renzenésében, mivel több világvégével végződő filmet is gyártott már.
Az alapelmélet szerint a maják miatt kell bekövetkeznie a végnek, mivel ők csak 2012. decemberéig számolják az időt. Ezt többen is isteni sugallatnak tartják, azért elkezdenek felkészülni az utolsó napokra. Többen otthagyják munkájukat, mivel úgy vélik, elég pénzük van 2012-ig (utána úgy sem lesz rá szükségük) és elkezdik beszerezni a legfontosabb eszközöket amikre szükségük lehet.
Persze akad olyan is, aki nem hisz az egészben, sőt üzletet akar csinálni, így nyit egy weboldalt, ahol a legpraktikusabb tárgyakat szerezhetik be az emberek.
Az egyet nem értők táborát Stephen Houston, a Brown Egyetem egyik professzora erősíti, aki úgy véli, hogy a maja időszámítás végetértével egy új kezdődik akármiféle világvége-katasztrófa nélkül.
Ettől függetlenül a címlapokon egyre csak sokasodnak az apokalipszis-elméletek, melyek szerint egy X-bolygó csapódik majd a Földbe, és a korábbi hasonló feltételezések figyelmeztetések voltak, így ami eddig nem történt meg, az mostmár biztosan meg fog. És ha mégis megúsznánk a titkos bolygó közeledését, akkor is számos veszély leselkedik ránk, csatasorba állítják Nostradamust is, aki megjósolta Osama bin Ladent, és 2001. szeptember 11-ét is, aztán Newtont, aki az ószövetségi prófétai könyvek alapján arra következtetett, hogy 2060. előtt véget ér a történelem jelenlegi korszaka. Ráadásul a NASA is meg erősítette, hogy 2012-ben rendkívül erős napfolttevékenység várható.
Tehát nem menekülhetünk, így vagy úgy vége lesz a világnak még 2013 előtt. És ha az X-bolygó mégsem, Emmerich filmje biztosan eljön, és még az apokalipszis előtt kasszasiker lesz…
Hozzászólások