Bejegyzések a október 1st, 2010 napon

  • A testet fedő maszk

    A jel-mez a legfelső bőrréteg, test-maszk, amely állandó átalakulásra képes. Szűcs Edit valamennyi jelmeze szinte varrás és szabásvonal nélkül borítja, fedi el a testet, ezzel is még hangsúlyosabbá téve az anyag, a matéria uralkodó szerepét, amely mintegy teremtő elem maga köré szervezi a formát, az alakot, a testet, a mozgást, a koreográfiát és a színrevitel középpontjában áll.

  • Krafty Kuts a Corvintetőn

    A brit Martin Reeves, azaz a késõbbi Krafty Kuts úgy nevezett be egy DJ-bajnokságra, hogy életében nem állt még DJ-pultban. A döntõben végzett. Ennek fényében annyira nem is meglepõ, hogy pár évvel késõbb a világ egyik legjobb breakbeat DJ-jeként kezdték jegyezni, és Krafty Kuts azóta is rendületlenül bizonyítja, miért is illendõ nevét a legnagyobbak közt említeni. Főhősünk a tavalyi óriási sikerű buli után ismét a Corvintetőn játszik. Nyerj belépőt!

  • Tíz nap a design jegyében

    Október első tíz napjában rendezik meg a Design Hetet, amit idén hetedik alkalommal szervez a Design Terminál. A bő egy hét során számos bemutató, előadás, kiállítás és persze vásár várja az érdeklődőket, akiknek természetesen rengeteg lehetősége lesz kreatívkodni is a programok során.

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!
lap tetejére