Ki ne szeretné vissza csempészni a gyermekkorát a monoton hétköznapokba? A válaszon nem érdemes gondolkozni, a Jellio designer bolt kínálatát látva ez nem is egy nehéz feladat.
Amikor 2006-ban megjelent Andrássi György Polgárháború című könyve, pár romantikus álmodozón kívül kevesen láttak esélyt arra, hogy fegyveres összecsapássá súlyosbodjék a szembenállás. Az író, amellett, hogy vesébemélyedő kiválósággal ábrázolta szülei generációjának félelmeit és értékítéleteit is, főszereplőjét azon tizen-korahuszonéves korosztály szócsövévé tette, amely szívesen harcolna bármiért, amiben hisz.
Az utóbbi harminc-negyven év mozgókép-termésére jellemző egy olyan borúlátó, pesszimista szemléletmód, aminek köszönhetően az apokaliptikus jövőképek töretlen népszerűségnek örvendhetnek. Íme egy új gyöngyszem!
2010. április 23-án először mutatkozik be a nagyközönség előtt önálló kiállítással Dömsödi Zsolt, a Krea Kortárs Művészeti Iskola idén diplomázó grafikus hallgatója.
A Critical Mass nem csupán a kerékpáros felvonulásról szól, rengeteg program társul hozzá, lesznek afterparty-k, koncertek illetve bringás divatbemutató. A West-Balkánban különleges zenés mulatsággal várják majd a megfáradt kerekezőket, aminek középpontjában a kerékpáros divat áll.