Öt holland játékfilm és négy dokumentumfilm szerepel az idei Holland Filmhétvége
műsorán. A rendezvénynek ezúttal a Kino mozi (volt Szindbád) nyújt otthont. A
filmek többsége az elmúlt évben készült, díjnyertes, nemzetközi sikert aratott
alkotás, amelyekből Surányi Vera állította össze az idei válogatást.
A dj-ként is ismert
Szabó Simon „Papírrepülők” című filmje a Budapesti fiatalok életét mutatja be nagy vonalakban.
Az alkotás a 40. Magyar Filmszemlén két díjat is kapott.
Megjelent a Mizantrop együttes második albuma. A srácok még nagyon fiatalok (a
legidősebb tag 19 éves), de ennek ellenére nagyon ütős lemezt sikerült
elkészíteniük.
A Fischer Iván és Kocsis Zoltán által alapított Budapesti
Fesztiválzenekar ad koncertet április 20-án este háromnegyed nyolckor a
Zeneakadémián.
Egy könyvbemutató, ahol telt ház van? Ahol jazz szól és vj vetít? Ahol a gondolatok
szabadon jönnek, majd mennek? Igen, Feldmár András könyveinek a bemutatója
ilyen.