Aki egy cseppet foglalkozik az aktuális divattal, annak nem csak a fazon a fontos, hanem az is, hogy milyen színű ruhát öltsön magára. A színek köztudottan befolyással vannak az ember hangulatára, van, hogy egy egész napunkat meghatározza, hogy éppen pirosat vagy feketét vettünk fel. Azonban a nagy divatcégek nem ez alapján döntik el, hogy milyen árnyalatban jelenjenek meg ruháik a kifutón, majd a divatot követő embereken.
Idén 16. alkalommal is érdemes volt ellátogatni a VOLT Fesztivál első napjára. Leszámítva az apró kellemetlenséget a Budapestről Sopron városába vezető vonatúton. Történt ugyanis, hogy naív módon az ember próbál minél komfortosabban utazni, ezért IC-re helyjegyet vált. De hogy hogy nem, bedöglött a rendszer, ezért, aki kapja marja alapon foglaltuk el helyünket. Három óra utazást követően megérkeztünk a Lővér Kempingbe.