Fiatal, 1970 után született festőművészek közös tárlatával jelentkezett
áprilisban a Virág Judit Galéria. Haász Katalin, Korodi Luca és Radák Eszter
mutatta be elhivatottságát, tehetségét bizonyító festményeit. A május 6-áig volt
megtekinthető a kiállítás, melyet dr. Kőnig Frigyes, a Magyar Képzőművészeti Egyetem
rektora nyitott meg.
Immáron tizenötödik alkalommal kerül megrendezésre a festői szépségű Rivellino
Parkban, az észak-kelet olaszországi Osoppo mellett, Európa legnagyobb reggae fesztiválja, a Rototom Sunsplash. A 10 napos rendezvény idén, július
3-12. között zajlik a remek programokkal, a bábszínháztól kezdve
filmvetítéseken, fotókiállításokon át capoeira, didjeridoo és afrikai
táncversenyekig a reggae zene és raszta kultúra jegyében. Naplemente után pedig
a főszerep a zenei színpadoké, ahol a műfaj legnagyobbjai, köztük számos
jamaikai előadó és zenekar kápráztatja el a világ minden tájáról érkezett
közönséget. A 10 napos rendezvényen hazánkat a Budapest Riddim Band képviselheti, ha TE IS SZAVAZOL rájuk!
A Z-Press kiadó gondozásában megjelent Kreatív írás – Mesterfogások íróknak című
könyve választ ad a kérdésre. Az írást, mint mesterséget az ösztönösség
tudatosításával és gyakorlással egyaránt lehet fejleszteni. A könyv segítséget
nyújt mindazoknak, akik szeretnének kreatív és sikeres történetírók lenni.
Három elnökjelölt közül választhatott a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése az
elmúlt héten, amit előzőleg a Jelölőbizottság nevezett meg Szántay Csaba (rendes
tag) vezetésével. Pálinkás József lett a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke. De mit csinál majd az elnök, és kik voltak még a jelöltek?

A budapestiek számára azért nagyon jó választás egy vidéki előadás, mert két
szórakozást köthetünk össze egyszerre, vidékieknek, azért mert közel van… Megnézhetjük a takaros és régi főtereket,
kirándulhatunk, híres költőink, íróink szülőhelyét látogathatjuk. Ha nappali
programunkkal végeztünk, csak átcsoszogunk a színházba és egy jó előadással
zárjuk a napot.