A Sean Penn rendezte Út a vadonba fiatal főszereplője, Emile Hirsch 41 fontot,
vagyis 18 és fél kilót fogyott a forgatás alatt, mivel a rendező ragaszkodott
ahhoz, hogy színésze a legjobb fizikai állapotban legyen. A valós történet
alapján készült filmben Hirsch alakítja azt a Chris MCCandlesst, aki előtt
fényes jövő állt, ám ő mindent feladva nekivágott a világnak, majd valahol
Alaszkában az életét veszítette, eddig ismeretlen körülmények között.
A K. Petrys Ház másfél éve szervezett kiállítást utoljára Szigeti Tamás
festőművésznek, aki után egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak. Legújabb
kiállítására, Intro címmel került sor február 5-én, ahol a közönség nagy része a
Moholy Nagy Művészeti Egyetem diákjai közül került ki. Nem véletlen ez, hiszen a
kiállítást Horányi Attila művészettörténész nyitotta meg. Az eseményt a T.Bali
(I.O.N.) performance tette különlegessé. A hangszerek nélkül előadott zajok,
hangok, melyből zene alakult újszerű eszközökkel (cd tartó, drótkötél) hozza
létre a kerek előadást.
Hazai könyvesboltok polcain böngészve ritkán küzdünk a bőség zavarával, ha
távol-keleti témájú regényt áhítanánk, különösen a szépirodalom részlegen. Susan
Barker műve is elsőre mangakrimit ígér, ám nem véletlenül keressük hiába a
„Bosszú úrnője” környékén.
Az (Sex)Action és az F.O. System tagjaként lehet ismerős Mátyás Attila, aki idén
január 2-án jelentette meg első, ingyenesen letölthető szólólemezét, melyből
leginkább az ingyen letölthetőség a legvonzóbb jellemző.
Mostani riportalanyunk a békéscsabai ..eLRitmo.. partiszervező csapat
tagja, Zen, aki legközelbb nálunk lép fel 2008. február 14-én,
csütörtökön az ANTROPOS.hu pres. Breakbeat Massive @ Mono bulin…
készüljetek!