Péterfy Bori popdívaként is kihasználja színésznőségét, amit a Krétakörből hozott: néha szenved, néha álmosan kántál, vagy csak énekelget maga elé, úgy, hogy közben koherens és hiteles marad az egész. Szövegei sokrétűek és jól hangzanak, és ezért még az olyan közhelyes üzeneteket is megbocsátjuk neki, mint hogy “pénz nélkül meghal a Föld”.
Immár harmadik alkalommal rendezte meg ellenoperabálját az ATTAC Magyarország
Egyesület (több kisebb formációval együttműködésben) Budapesten, az
Operaházzal szemben, szombaton este. Miközben a hagyományos Operabálon tavaszi
virágok, pillangók, madárkák, tündérek, jégszobrok között mulatott az
úri közönség, addig az Andrássy út túloldalán a Balettintézet előtti teret
hajléktalanok, munkanélküliek, “haldoklók” veszik birtokukba… Attak a
burzsoázia indiszkrét bálja ellen.
Öt kötet Csernustól, nem kis teljesítmény – tekintve az úr korát, bár
úrnak nem nevezem, a stílusa miatt – és az előzőeket ismerve állítom,
ez visz mindent. A pikírt – ha jobban tetszik: durva, csípős,
fullánkos, maró, mérges, sértő, durva, durvaság, fájó, bántó – sorok
gyűjteménye.