November 15-én került megnyitásra a Ludwig Múzeum gyűjteményének nagyobb része,
a mintegy háromszáz műből álló kiállítása. A kiállítás három szinten látható és
három különböző időpontig látható.
Az internet alaposan megváltoztatta a világot, vele együtt pedig a gazdaságra
gyakorolt hatása is váratlan eredményeket szült. Segítségével megszületett a
hosszú farok piaca, mely a végtelen választék iránti keresleten alapszik.
A szervezők sajnálattal jelentjik be, hogy rajtuk kívül álló okok miatt, elmarad
a november 24-re hirdetett Robert Babicz nevével fémjelzett Velvet Café. Ezúton
elnézést kérnek mindazoktól, akik számítottak erre az estére és remélhetőleg
kárpótolni tudnak mindenkit idővel.
A CLS kiadó “MY” fantázia névre keresztelt mix-lemez sorozatának második
darabját a világhírű dj páros, Náksi és Brunner jegyzi. E megtiszteltetéssel
kapcsolatos megilletődöttségükben mintha kicsit hátrahagyták volna kisérletező
kedvüket. A közérthetőség szellemében nem is bíztak semmit a véletlenre:
stúdióba volnultak, és természetellenesen precízen összeillesztgettek a
számítógépeken egy igazi pumpálós, összetettebb gondolatok ösztönzésére
semmiképp sem alkalmas albumot, tele feldolgozássokkal, hogy azért az se essen
le a székről, aki nem ilyen zenét hallgat élből.
Kutató és elemző képalkotó eljárás jellemzi Barakonyi Zsombor különleges
módszerrel elkészített festményeit. A hagyományos festési technikákat felrúgva,
valós tapasztalati háttérből táplálkozik, melynek eredménye rendkívüli élményt
nyújt.