Bejegyzések a augusztus 16th, 2007 napon

  • Sziget 2007 – 6.nap

    Idei szigetelős napom hétfőre esett. Azért csak egy napra mentem, mert minden nap lett volna fellépő, amire nagyon, nagyon kimentem volna (Karcsiék jól szétszórták a programokat), de mivel nem voltam előrelátó és nem vettem hetijegyet időben, kedvezményesen, így kénytelen voltam választani. Amúgy meg azt gondoltam, hogy már nem bírnék ki egy hetet kint. Aztán mire szombat lett, és már a csapból is a sziget folyt – akárhová kapcsoltam a TV-ben azt láttam, akármelyik újságot nyitottam ki, mindenhol csak a sziget – rájöttem, hogy, talán mégis kibírnám azt az egy hetet. Mondanom se kell, mennyire vártam már a hétfőt, hogy végre Én is ott legyek, nehogy lemaradjak az év legnagyobb eseményéről.

  • Goalógia

    Goa. Egy hely a térképen a geológusoknak. Az underground partik
    közönségének egy zenei stílus, életérzés. A politikailag
    pallérozottabbak számára talán egy amerikai támaszpont. Az utca
    emberének semmi.

  • Véres disznó – Király Gábor: BBQ kiállítása

    Saját vérének oszlopára támaszkodik a Disznó, piros ég alatt. Másutt
    engedelmesen karikába görnyed boncoló kezek között, vagy rózsaszín
    belsejét kitárva függ vaskampókon. Az Octogon Galéria újabba véres
    tárlata.

  • Shane54

    Laptop dj egy műsor a COOL TV-n és egyben maga Shane 54 is, azaz Császár Előd. A történet 1999 végén keződött néhány trance-lemezzel, amelyek zenei világából szép lassan kinőtt új zenei identitása. Játszotta remixeit már Tiesto, Paul Oakenfold és Pete Tong is. Most mesél Jean Michel Jarre-ral való élményéről, a trance-ről és szóba kerül az Iron Maiden is…

  • Sziget 2007 – 6.nap

    Idei szigetelős napom hétfőre esett. Azért csak egy napra mentem, mert minden nap lett volna fellépő, amire nagyon, nagyon kimentem volna (Karcsiék jól szétszórták a programokat), de mivel nem voltam előrelátó és nem vettem hetijegyet időben, kedvezményesen, így kénytelen voltam választani. Amúgy meg azt gondoltam, hogy már nem bírnék ki egy hetet kint. Aztán mire szombat lett, és már a csapból is a sziget folyt – akárhová kapcsoltam a TV-ben azt láttam, akármelyik újságot nyitottam ki, mindenhol csak a sziget – rájöttem, hogy, talán mégis kibírnám azt az egy hetet. Mondanom se kell, mennyire vártam már a hétfőt, hogy végre Én is ott legyek, nehogy lemaradjak az év legnagyobb eseményéről.

  • Morcheeba

    Hagyjuk a tüzijátékot, irány a Balaton, mint egész nyáron. Augusztus 20-án Siófokon a Morcheeba muzsikál, előtte a Szörp acid jazz bagázs melegít be… Remek lesz.

  • Muri Pest- hidegkúton

    Zenés, mesés, táncos, nevetős. Ez jellemző leginkább erre a családoknak kiváló hepajra, Pesthidegkúton. Lesz minden, ami kellemes: komédia, koncert, opera, színház, játék. Hol? II. kerület, Templom utca 2-10.

  • Goalógia

    Goa. Egy hely a térképen a geológusoknak. Az underground partik
    közönségének egy zenei stílus, életérzés. A politikailag
    pallérozottabbak számára talán egy amerikai támaszpont. Az utca
    emberének semmi.

  • Véres disznó – Király Gábor: BBQ kiállítása

    Saját vérének oszlopára támaszkodik a Disznó, piros ég alatt. Másutt
    engedelmesen karikába görnyed boncoló kezek között, vagy rózsaszín
    belsejét kitárva függ vaskampókon. Az Octogon Galéria újabba véres
    tárlata.

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!
lap tetejére