A South Park-ot hivatalosan Trey Parker és Matt Stone agyszüleményének tartják, mivel a coloradói egyetemen együtt agyatlankodó srácok már akkoriban is készítettek néhány rövidfilmet, papírból kivágott figurákkal és stop motion technikákkal, amiből később a South Park karakterei is kinőtték magukat. A szabadszájú animációs sorozat azonban szinte teljes egészében Parker fejéből pattan ki hétről hétre, Stone leginkább a mini-epizódok brainstormingjában, illetve a szinkronizálásban vesz részt. A srácok a Fox Channel elutasítását követően, 1997 óta a Comedy Centrallal dolgoznak, megkerülve a sorozat iránt szintén érdeklődő MTV ajánlatát, attól tartva, hogy az esetleg mesefilmmé enyhítené idővel ezeket a tudatosan nem gyermekszemeknek- és füleknek szánt epizódokat.

A South Park alkotóira nagy hatással voltak a Monty Phyton által használt, papírból kivágott rajzok, és az első részek még valóban manuálisan készültek. A későbbiekben természetesen felváltotta a kézi rajzolást a számítógépes animáció, a szereplők és a díszletek is egyre kidolgozottabbá váltak. A sorozat epizódjain hétről hétre gyorsított üzemmódban dolgoznak az alkotók, hiszen egy epizód elkészítésére mindössze 4-5 nap áll rendelkezésükre, így biztosítva a világ történéseire való szinte azonnali reagálást (ezzel szemben pl. egy Simpson’s rész elkészítése akár 6-8 hónapba is beletelik). A szereplők szinkronhangjai is a kis csapaton belül készülnek el. Egyedülálló módon szinte az összes sorozatbéli figura – legyenek azok az iskolások, Jézus, vagy Mr. Garrison – hangját a Parker és Stone páros kölcsönzi (a női karakterek kivételével). Eredetileg egyedül a Séf bácsit szinkronizáló csapattag volt más, Isaac Hayes amerikai zenész és énekes azonban 2006-ban a szcientológia vallással kapcsolatos nézetkülönbségek okán kivált a sorozatból, majd 2008-ban életét is vesztette. A szcientológiával kapcsolatos értékítéletek egyébként visszatérő elemek a sorozatban, és Séf bácsi szerepe szerint is azért hagyja el South Parkot, mert egy „olyan klub tagja lesz, akik agymosást hajtanak végre rajta”, majd meg is hal. Sorozatbéli temetésén Kyle tart gyászbeszédet, melyben kiemeli: „nem Séfet kell okolni a történtekért, hanem az őt megrontó klubot”.

A coloradói kisvárosban gyakran tűnnek fel sztár-vendégszereplők is, legtöbbször nevetséges szituációkban és túlnyomórészt negatív színben feltüntetve. A paródiák áldozatainak legkínosabb tulajdonságaira, ismertetőjegyeire, ballépéseire mutatnak rá a South Park ötletgazdái, és nagyítják fel azokat. Elég csak szegény Britney Spears a szó legszorosabb értelmében vett szétcsúszott állapotára (a fél feje hiányzik az epizódban), Tom Cruise szcientológiai ámokfutására, vagy Michael Jackson bizarr gyerek-vidámparkjára gondolni. Akadtak néhányan, akiknek kedvezett a sors és kevésbé megalázó szerepet szántak neki, így ők ezekben az esetekben saját maguk kölcsönözték a kétdimenziós alakok hangjait : George Clooney, Elton John, Jennifer Anniston, Robert Smith, Jay Leno, valamint a Korn és a Radiohead együttes is közéjük tartozik.

Jellemzően sok statisztika született már a srácok legcsendesebb tagjának, Kenny haláleseteinek számáról és annak módjairól is. A kisvárosok középosztálybeli gyerekei közül kilógó, szegény sorsú, kapucnis kis figura alteregója egyébként a valóságban is létezett. Parker és Stone egy iskolatársukról mintázták, aki gyakran lógott az iskolából, így ők mindig azon viccelődtek, biztosan azért nem jön, mert meghalt. Majd, mikor pár nap múlva visszatért, úgy tettek, mintha misem történt volna, s ez ismétlődött Kenny újbóli hiányzásai alkalmával. A későbbiekben Kyle „Kicsinálták Kennyt!… Szemetek!” felkiáltása szőtte be Kenny folyamatosan ismétlődő elhalálozását, ami a sorozat és egyben a modern televíziózás egyik legismertebb jelképévé vált. Amikor Kenny meghal, az anyja azonnal szül egy újat, aki már felnőttként ébred és csak ő emlékszik saját halálára. Csak a hatodik évad eleje óta szorul háttérbe ez a bizarr tulajdonsága. Bár Stone nem igazán kedveli Kenny figuráját, egy az alkotók által rajongott Monty Phyton jelenetet felidéző rövidfilmben is feltűnik. A szintén kifordított humorú társulat Halott papagáj-jelenetére utaló részben Eric Cartmen „halott barátként” visszaviszi Kenny holttestét egy üzletbe, aminek Kyle a tulajdonosa. A rövidfilmet 1999-ben, a Monty Phyton Repülő Cirkusza című sorozat harmincadik évfordulója alkalmából sugározták.

A sorozat egy alkalommal egészestés formát is öltött, az 1999-es „South Park – Nagyobb, hosszabb, vágatlan” című filmmel, melynek egyik betétdalát, a „Blame Canada”-t Oscar-díjra is jelölték, és a díjátadón Robin Williams elő is adta azt. A legjobb eredeti filmzene címét végül nem nyerték el, így viszont volt miért kifigurázniuk Phil Collinst két epizódban is (Cartman súlyos bűne & Timmy), akit végül megilletett a díj. Némi vigaszt jelent talán, hogy a mozifilm 2002-ben bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a legtrágárabb animációs film. Összesen 399 darab káromkodás hangzik el benne, ebből a „fuck” 146 alkalommal. 

A South Parkot lehet szeretni, egyetérteni vele, vagy alpárinak titulálni és maximálisan elzárkózni tőle, de semlegesnek maradni aligha. A sorozat indulása óta Parkeréknek rengeteg botránnyal kellett már szembenézniük, amiket javarész ők generáltak. Rendszeresen megjelenítenek olyan témákat, melyek sokak számára tabunak, vagy akár sértőnek számítanak, mint a vallási (Eric Cartmennek szinte minden részben célpontja Kyle zsidósága) , nemi hovatartozási kérdések, vulgáris beszéd, vagy a hátrányos megkülönböztetések kiparodizálása. Az alkotók azonban ragaszkodnak sajátos, adott esetben hírhedt véleménynyilvánításukhoz, szerintük ugyanis legtöbbször egy-egy vitatható téma mindkét álláspontját ugyanolyan súllyal kritizálják. 

A 2016-os évig összesen 20 évadot él meg a sorozat, s arról még nincsenek információk, van-e esély Stan, Kyle, Cartman, Kenny, és a coloradoi kisváros többi lakójának a folytatásra. A South Park jelenlegi formájában végtelennek tűnik, s visszanézve az epizódokat lekövethető bennük a világ alakulása, a maga kifordított – s talán nem is mindig annyira kifordított valójában. Az, hogy ez a két srác mit gondol a világról, egy generáció véleményét formálja és osztja meg. Tanulmányok, kutatások épülnek köréjük, kommunikációs szakértők gondolatit mozgatják meg, pusztán azzal, hogy görbe tükröt mutatnak a 20.-21. század arcába. Bár az aktuális közéleti, politika, társadalmi eseményekre, jelenségekre azonnal ráröpülő, azokból építkező alkotók számára a feldolgozandó témák sora végtelen, kérdés, meddig van még Parker-nek és Stone-nak heti 7×24 órája, amit ötleteléssel, s kreatív, mindig eredeti gondolatokkal tud 100%-on pörgetni, vagy megérné-e inkább a csúcson megállni. Hamarosan kiderül.