Slemmer Ádám tehetséges gyerek, de még ez sem magyarázat arra, hogy filmje, a sok tekintetben szerethető, de bántóan amatőr Vakfolt, miért került a mozik vásznára. Elmélkedések a tehetséggondozásról és a forgalmazói felelősségről.

Még a producer, Osvárt Andrea is azzal kezdte a premier előtti beszédét, hogy ez a film egy sereg tehetséges fiatal amatőr filmje. És ez tényleg az. Néhány srác brahiból akciófilmet forgatott, néhány profi filmes pedig – számomra teljesen érthetetlen módon – úgy döntött, felkarolja a projektet és nagyvászonra juttatja a művet. Kérdem én, mi szükség volt minderre? Mert tehetségesek a kölykök? Igen, azok – de akkor irány a fősuli, az otthon, haverokkal forgatott film pedig remek belépő lesz az iskolába. Talán azért került forgalmazásba a Vakfolt, mert szuper jó film? Hát közel sem az – sőt, ki kell mondjuk, a film rossz. Tele sok jó ötlettel, szellemes gondolatokkal, ügyes sufnituning megoldásokkal, néhány kedves poénnal – és eszméletlen sok közhellyel, vállalhatatlan színészi alakításokkal, élettelen párbeszédekkel és ciki technikával.

Pár évvel ezelőtt a Dr. Sas legújabb kalandjai hasonló kezdeményezésből született, néhány fiatal tehetséges srác készített egy filmet saját szórakoztatásukra. De az a film pont oda jutott, ahová való volt – a barátoknak tartott zártkörű vetítésben merült ki a karrierje. Akkor azt mondtam, nem nyilatkozom sem a színészi játékról, sem a kamerakezelésről, hiszen azzal legalizálnám a filmet – szívem szerint most is ezt tenném.

De azzal, hogy a film nagyvászonra, moziforgalmazásba kerül, már nem érvényesíthető a kettős mérce.
Akkor, amikor a filmet nem egy youtube csatornán ingyen nézik a barátok, ismerősök és üzletfelek, hanem vadidegenek fognak fizetni a mozijegyekért, már nem intézhetjük el egy elnéző mosollyal és egy megengedő legyintéssel, hogy de hát ezt csak néhány amatőr srác csinálta. Akkor bizony ugyanarra a mérlegre kell tegyük a Vakfoltot is, ahová az Ernelláék Farkaséknál, A martfűi rém vagy a Cop Mortem kerül. És bizony egy ilyen mérlegen minden szerethetősége, minden lelkesedése ellenére a Vakfolt könnyűnek találtatik. Nagyon könnyűnek.

Mert a film bizony ezer sebből vérzik. Nem is tudom, hol kellene kezdenem a sorolását. A gyenge színészi alakításoknál (egy-egy piros pont az antagonistát játszó direktornak és a fegyverhordozó szerepében mókázó Benesovits Áronnak), a klisékben tobzódó szövegnél, a vicces pirotechnikai trükköknél? Vagy ejtsek szót arról, milyen röhejes, amikor gyerekek keltenek életre meglett családapákat, femme fatale-okat, vérszomjas CIA ügynököket? Slemmer megtanulta a leckét, fel is mondja rendesen: amit csak látott egy valamirevaló amerikai akciófilmben, igyekezett használni – különösen kínos, ahogy egy totálisan előkészítetlen szexjelenetben milliószor látott panelekből próbál intimitást teremteni, sajnos teljesen sikertelenül. Sorolhatnám, de legyen elég ennyi – a film jószándékból, játékból született, sajnálom, hogy kritikusként mégis komolyan kell bíráljam.

Hogy mindezek ellenére lehet-e siker a Vakfolt? Igen.

A cikk folytatása ITT!