Ha egy film ennyire vontatott és eseménytelen, az emberben felmerül: szándékosan ütemezték így? A hangulat, a látvány, az elhagyatott, kilométer-hosszú luxushajón való egyedüllét érzése, az ezzel járó kilométer-mély klausztrofóbia érzékeltetése a cél? Hogy csak nézzük a csinos robotokat, az acél folyosókat, az abszurd bárpultost, a New York-style bárt – a csillagokat az ablakon át, és a sok-sok képet a gyönyörű űrhajóról, amint szeli a teret?

Lehet, és akkor az Utazók nem is rossz film; szép vizuális kísérlet egy csillogó jövőből. Van benne két olyan színész, aki pont beleillik a makulátlanság-esztétikába, meg minimális sztori és icipici veszély, mert a cselekmény látszata nélkül nehéz eladni egy zsánerfilmet.

Valóban, az Avalon csillaghajó (és az egész film) a makulátlanság esztétikájára épül. Minden felület, folyosó és fal, minden lépcső, lift, úszómedence, robot, képernyő és asztal a könnyed dizájn jegyében született, és mivel ezeket bámuljuk a film kilencven százalékában, elég határozott a benyomás. Fogadok, hogy a mozid környezetében semmi sincs, ami ennyire kifinomult lenne! (Hacsak nem áll mellette egy Ritz.) Maga az Avalon még ennél is szebb: a vizuálisan roppant inventív Jupiter felemelkedése organikus hajóterveit egyesíti egy fizikailag megalapozott struktúrával.

A Csillagok között Endurance hajója olyan volt, mint egy tengeralattjáró: zsúfolt, funkcionális, randa, lenyűgöző – hiteles. A hibernációs ágyak is robosztus ipari terméknek tűntek. Az Utazók Avalonja egy ötcsillagos dubaji szálló az űrben, a hibernációs ágyai pedig kozmetika-szalonokba illenek – fantázia. Guy Hendrix Dyas, a production designer az óceánjáró luxushajókat tekintette a dizájn alapjának és egészen újat akart alkotni a mozivásznon; sikerült is neki, és egyúttal demonstrálta ezzel a film esszenciáját.

Mégpedig azt, hogy az Utazók az Interstellar ellentettje. Az Interstellar katonai-tudományos robotjai mindenekelőtt hatékonyak, a személyiségük pedig valódi és kissé szemtelen is; az Utazók robotszolgái mindenekelőtt jól néznek ki és szép ürességeket beszélnek, a személyiségük pedig kimerül a csevegés látszatában. Az Interstellar földhözragadt kutatókat küld az űrbe, az Utazók egy divatlapból kilépett szőke sztárt. Az Interstellar jó része etikai tépelődésre épül, az Utazók teljesen etikátlan – egyenesen jutalmazza az égbekiáltó bűnt, az egész története erről szól.

Az Interstellar roppant komolyan veszi a tudományt – maga is a kozmológia előrehaladásának egy eszköze lett –, az Utazók elhajóztatja az Avalont az Arcturus csillagtól érintésnyi távolságra, mert az jól mutat, és üvegablakot helyez a fúziós reaktorra, mert a plazma is jól mutat – mindkettő megölné a karaktereket, de sebaj, mondom, jól mutat.

És az Interstellar elsősorban történet – egy fifikás, emberközpontú, döntésekre és érzelmekre egyaránt épülő, példamutató sci-fi, ami a csillagok felé irányítja a néző szívét és elméjét. Az Utazókban a történet röhejes. És ha bárhova is mutat, legföljebb önmagára teszi: „nézd, de csini vagyok!”

Hatalmas érzelmi fordulatok történnek előkészítetlenül, csak úgy random.

A cikk folytatása ITT!