A Tűnj el! kis túlzással az év legfontosabb filmje lett a tengerentúlon. A humoristaként is alig ismert Jordan Peele-nek sikerült rátapintani egy általános társadalmi félelemre, és ezzel tömegeket csábítani a mozikba. A fehér felsőbbrendűség még sosem volt ennyire szatirikus és félelmetes.
Jordan Peele nevét valószínűleg már mindenki megjegyezte a tengerentúlon. A viszonylag ismeretlen komikus egy csapásra óriási sztár lett, és ez lényegében egyetlen tettének köszönhető: elkészítette a Tűnj el!-t. A film döbbenetesen nagy siker lett az Egyesült Államokban, 4,5 millió dolláros költségvetése mellé már több mint 180 milliót keresett (csak összehasonlításképpen: a tavalyi Függetlenség napja 2. ennek csaknem a felét gyűjtötte össze). Ráadásul nemcsak anyagilag lett siker a horror, hanem kritikailag is: pillanatnyilag minden idők egyik legmagasabb értékével rendelkezik a Rottentomatoes kritikaaggregátor honlapon.
Mit tud a Tűnj el!, hogy ekkorát robbant? Tömören összefoglalva: rátapintott a lényegre. Már a legelső jelenet azonnal tökéletesen beágyazza a horrort az aktuális filmes közegbe. Egy afroamerikai férfi sétál egy elit környéken. A jelenet olyan, mintha a Holdfény egyik karaktere csöppenne egyszer csak a Kaliforniai álom díszletei közé. Az Oscar-fődíjas és majdnem Oscar-fődíjas alkotás helyszínei és társadalmi rétegei között tátongó szakadék pedig pontosan illusztrálja, mekkora árkok húzódnak az amerikai társadalmon belül. A Tűnj el! alapja pedig éppen ez.
Chris (Daniel Kaluuya) öt hónapja jár barátnőjével, Rose-zal (Allison Williams), amikor a lány elhívja a szüleihez egy hétvégére. Az elismert fotóművész férfi amiatt aggódik, vajon mit fognak szólni a lány szülei, amikor megtudják, hogy ő bizony feketebőrű. Az Armitrage-ok ugyanis a lehető legfehérebb család. Igazi wasp (az angol szociológiai kifejezés egy mozaikszó: white anglo-saxon protestant, fehér angolszász protestáns): az apa idegsebész, az anya pszichiáter. A makulátlan családban látszólag nincs semmi fura, Chris mégis kellemetlenül érzi magát.
Minden jó horror alapját egy olyan félelem képezi, ami több emberben lappang. Minél többen érzik, annál szélesebb réteget képes megszólítani a film. Azért (is) lehetett óriási siker a Cápa, mert szinte mindenki fél a cápáktól. Félünk az üres erdőtől éjszaka (Blair Witch Project), a természetfelettitől és az idegen kultúráktól (Átok), az őrült szociopatáktól (Texasi láncfűrészes). Nem mindig egyértelmű azonban a mögöttes félelem. A kör sikerébe például mindenképp belejátszott a kalózvideókkal kapcsolatos aggály – ezért is volt belekódolva a feldolgozásba annak bukása már az elkészülte előtt. Máskor pedig épp az tesz naggyá egy horrort, hogy képes kibeszélni egy olyan irracionális félelmet, ami máskülönben tabunak számít…
A cikk folytatása ITT!
Hozzászólások