Az időutazások sorozatából kikeveredő alternatív valóság ötlettelen akciójelenetekkel és szappanoperákra jellemző családi konfliktussal tüntet maga ellen.

George Miller, Colin Trevorrow, Alan Taylor. Három rendező, akik idén nyáron komoly kihívás előtt álltak amiatt, mert a VHS-korszak egy-egy klasszikusához készítettek folytatásfilmet. A Mad Max – A harag útjában, a Jurassic Worldben és most a Terminator: Genisysben is súlyos energiák feszülnek egymásnak: az eredeti filmekhez való hűség szelleme áll szemben az új időknek új dalaival. Tehát e művek létjogosultságát a veterán rajongók és az ifjú nemzedék egyöntetű kielégítése tudja biztosítani. A kérdés csupán az, miként érheti el ezt egy folytatásfilm 2015-ben?

A felfokozott CGI-használat, illetve a történetmesélést meghatározó „nagyobb, menőbb, veszélyesebb” elv ma már alapkövetelmény a káprázatos látványvilághoz szokott közönség részéről – nem véletlen, hogy önreflexív módon a Jurassic World középpontjába is egy szuperdinoszaurusz került. A számítógépes technika használatából mégis csupán a Mad Max vizsgázott jelesre, hiszen esetében valósult meg a klasszikus értékek megőrzése: George Millernek mértéktartóan sikerült ötvöznie a CGI-t az országúti univerzum emblematikus kaszkadőrmutatványaival. További lehetőség a kultuszt ápoló rajongók figyelmének lekötésére, hogy a grandiózusabb téttel megáldott cselekmény bizonyos pontjain az alkotók múltidéző motívumokat és szituációkat helyeznek el. Gondoljunk csak A harag útjában felvillanó zenélő dobozkára vagy a Jurassic World gyermekekkel teli járművet taposó dinoszauruszára. A sci-fi műfaj azonban az időutazás motívumának segítségével még kreatívabb módon viheti véghez a kettős vágybeteljesítést, a megkavarodó idővonalak ugyanis lehetővé tehetik, hogy a fiatalabb célközönség igényeihez igazított cselekményszálak folyamatosan az eredeti történetek eseményeivel feleseljenek – J. J. Abrams például a Khan haragja leleményes tükörképét készítette el a Sötétségben – Star Trek című epizóddal.

A Terminator: Genisysszel látszólag tehát könnyű dolga lenne egy Alan Taylor kaliberű, tehetséges rendezőnek (Trónok harca, Thor: Sötét világ), hiszen a számítógépes technika és az attraktívabb robotok alkalmazása, valamint az időutazás nemcsak lehetőség, hanem követelmény a franchise esetében. Így a direktornak csupán a James Cameron klasszikusokra tett utalásokat kellett volna kreatívan bedolgoznia a szüzsébe, de történetesen épp ez nem sikerül és a hiba szinte teljesen bedönti a produkciót. Csupán Arnold Schwarzeneggerrel bánik tisztességesen a film.

Alan Taylor kezdetben ügyesen aknázza ki az időutazás motívumát. A rendező onnan veszi fel az események fonalát, hogy a lázadó vezérként tevékenykedő John Connor (Jason Clarke) visszaküldi édesapját, Kyle Reese-t (Jai Courtney) 1984-be, hogy a férfi megismerhesse és megmentse Sarah Connort (Emilia Clarke) az első terminátor elől. Csakhogy a Genisys expozíciójában már nem egy, hanem rögtön három robot jár-kel a múltbéli Los Angelesben – köztük Az ítélet napja őrző-védő Schwarzeneggere!!! Ez a nagyzoló eltérés pedig azzal válik különösen izgalmassá, hogy számos szituáció nem egyszer helyszínre, illetve beállításról beállításra pontosan megismétlődik, az eredeti filmeket ismerő rajongó pedig azon izgulhat, hogy vajon hol fognak változások esni a már ismert eseményeken. Az intertextuális utalásokkal való játék pedig valahol logikus is, hiszen amennyiben a protagonisták és az antagonisták ismerik a jövőt, vagyis a filmes múltat, miért ne próbálnák megváltoztatni azt? Sarah Connor, a Védelmező, illetve a Skynet előrelátó többlettudásából tehát egy alternatív valóság kerekedik, amelynek segítségével – a nosztalgiára vágyó rajongók örömére – megkezdődhet az elgondolkodtató párbeszéd régi és új között.

Csakhogy a párbeszéd a soron következő időutazások által elhal, az új időket meghatározó nagyobb tét elve és a látszatbonyolultság ellenben megmarad. Mert miközben a Terminator: Genisys elhiteti a nézővel, hogy az összekuszálódó idővonalak kibogozásával érdemes bajlódni, szkriptje több sebből vérezni kezd. Az időutazással kapcsolatos, szokásos logikai kérdőjeleken túl a forgatókönyvírók több rejtélyt – például ki küldte vissza a protagonista Schwarzeneggert az időben? – is megválaszolatlanul hagynak. Persze mondhatjuk erre, hogy majd a soron következő részekben ezek majd biztosan kibontódnak, csakhogy a kulcskérdések ahelyett, hogy végigívelnének a cselekményen, egyszerűen csak felemlítődnek.

A cikk folytatása ITT!