Noha a tömegközlekedés istene nem volt az én oldalamon, sikerült épphogy időben beesnünk +1-emmel a második elő zenekarra, amit egy úriember képviselt, egy akusztikus gitárral. Tim Vantol igen kellemes élmény volt, szimpatikus egyénként volt jelen a színpadon, és hangulatos zenéjével mindenkit rávett, hogy énekeljen. Béke honolt a közönség soraiba, nem is sejtettük, hogy ez a vihar előtti csend.

Az utolsó akusztikus hang is elcsendült, mindenki italért sietett, vagy cigizni a hajó nyitott részére. Tim munkájának beért a gyümölcse: mindenki nyugodt és meghitt hangulatba került színpadi munkájától, ennek hála a Royal Republic úgy hatott, mint egy pöröly.

Az első riffel mindenkit felpofoztak a chillből és elkezdtek egy fergeteges show-t a színpadon. Katartikus élmény volt a Royal Republic: rock and roll volt a javából, minden jól szólt, és az énekes pedig senkit se kímélt, tüzelte a népet megállás nélkül. Rég láttam az A38-on ilyen pogót.

Az arcszőrzetét Lemmy-től búró énekes egyébként egy jelenség volt a színpadon. A többiek körülötte nem igazán kommunikáltak a közönséggel, ellenben ő annál inkább. Volt hogy két szám között stand uppolni kezdet, egy történetet mesélve arról, hogy mikor még gitártanár volt, milyen kis pondrókat kellett tanítania (a történet leggyakoribb szava a “bitch” volt).

A zenei mestermunka és a parádés showmankedés mellé nagyszerű vizuális élmény is egészült. Villódzó fények, füst, háttérben két villogó villám…valahogy ezeket az eszközöket is sikerült nem elcsépelt módon, hanem eredetien kihasználniuk.

Egy szó mint száz, a malmöi banda felejthetetlen estét nyújtott. Sugárzott róluk a profizmus és mindenről amihez hozzányúltak, de emellett azért marhára élvezték is azt, amit csináltak. Adam Grahn, a banda énekese, pedig az új kedvenc showmanem, még mindig kuncogok a történeten, amit két dal között mesélt.