Nem első szereplése ezen a helyszínen sem: például 2007 elején is volt önálló kiállítása a Házban. Mint akkor, ezúttal is az éves vizuális művészeti rendezvényen benyújtott és díjazott alkotásaival érdemelte ki ezt a lehetőséget. Az 1955-ben Budapesten született, s a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában érettségizett képzőművész ezt írta pályájáról: “Gyerekkorom óta anyagtól, témától, műfajtól függetlenül mindig létre kell hoznom valamit. Mondjuk úgy, hogy alkotok …A groteszk hétköznapok egyensúlyban tartásához – mint tipikus mérlegnek – szükségem van erre … Nem vagyok alkotásra ítélve, szabadon alkotok … Ezt a szabadság legmagasabb fokának tartom.”
Jelen kiállításának címe: Békés rajzzzia. Amit úgy fordít le, hogy célja rajzi portyázás, kiválasztott témák átkutatása, átfésülése grafikai eszközökkel. Húsz évi terméséből válogatott; talán nem ment könnyen, ha törekedett arra, hogy a mában is jól értelmezhető témákat gyűjtsön egybe. A látott munkáinak többsége, mondhatjuk, nem egyszerűen a szerencsés témaválasztást, hanem a sikeres művészi megvalósítást is bizonyítja.
E “rajzzzián” tetten érhetjük az alkotót, amint szinte magától értetődő könnyedséggel vált át egyik ábrázolásmódból a másikba: hol játékos, hol komoly, hol játékos-komoly stílusban “vezeti” a nézőt, mind újabb felismerésekhez nyit meg számára utakat. Mintegy ajánlja, hogy – a valóságra figyelve – vegyük számba tapasztalatainkat, emlékeinket, szorongásainkat, mérjük föl a jót és a rosszat, s ettől is könnyebb lesz tovább élni. A művész dolgaként teszi ezt; alkotásokká formálva megjeleníti gondolatait, érzéseit – például a Fent és lent című képpel valósít meg ilyen “osztályozást” -, és hivatásának hajtóerejétől késztetve szakadatlanul nekiveselkedik az újraértelmezésnek, -teremtésnek.

A szabadságot hangsúlyozza a művész, s ennek szellemében állítja elénk világunk jelenségeit, köztük a furcsaságokat,  felmutatva  ember-létünk sokszor fájdalmas, de végül is természetesen létező ellentmondásait. Nem hagyja korlátozni magát, nála bármiből téma és rajz lehet, és lesz is. Amit kifejezni szándékozik, ahhoz tetszése szerint használ fel bármely kézre eső tárgyat, legyen az pohár, kő, krumpli, kiscipő. A képi ötlet aztán a rajz során átlényegül, s a befogadó nézőben is megtermékenyít addig üres tájakat az, amit grafikusunk eszközei, munkája közvetítésével belerejtett.
Mintha rajta kapnánk az alkotót, hogy a rajzlap, a vászon elé ülve, a textil- és más anyagokkal bíbelődve a létezés értelmén tűnődik, hogy tevékenységét a legegyszerűbbnek tetsző témák esetében is ez a töprengés hatja át. Egyes képein a címmel is kifejezi viszonyulását létünk, a mindenki számára egyszeri csoda iránt. Példának okáért, Az élet tengerén című rajz szomorúsággal tölt el; különféle vízijárművek, jachtok, csónakok az előtérben, de sehol nem látjuk az embert, távolabb, a messzeségben pedig már minden köddé vált. A következő képet szappanos víz ihlette: a színes áramlásban, a hullámos  rétegekben az összetartozás élménye mellett sötétlő indulatokat, félelmet, megrettenést s egyéb bennünk élő érzelmeket fedezhetünk fel. Egy másik grafika kapcsán jut eszünkbe: az ünnepek nem tehetnek arról, hogy mivé tennék, teszik őket egyesek…
Ceruzarajzán – Az ÉLET egy naaagy zokni – szórakoztató hasonlóságot tár fel, tőle – játékosan is láttatni tudó személyétől – egyáltalán nem meglepő társítással; hát mit is kötöget, toldozgat-foltozgat az ember éber és kevésbé ilyen állapotában? És mi minden épül be – beépül-e – mindhalálig szakadozó, egyetlen viseletünkbe?
A “rajzzia” békés is – állítja a kiállítás címével Balassa Katalin. Így igaz, ha figyelembe vesszük, hogy a felzaklató érzések némi enyhülése, a harag, a méltatlankodás és más izgalmak csillapulása után járja be témáját, s állítja “elő”, elénk grafikai brillírozással a megítélendő “delikvenst”. Ám biztosra vehetjük, hogy mindig ott van benne a kellő indulat, a szenvedélyesség, a jó értelmű “békétlenség”, ami ezernyi meglátásának, ötletének kibontásához továbbra is hozzásegíti, remek rajzokat eredményezve.