A magyar ipar- és tervezőművészet elmúlt 10 évéről ad szűrt mintát a Műcsarnok Körülöttünk fedőnevű kiállítása. Két kurátor, Sára Ernő és Scherer József válogatták össze a tárlatot, amely közel 400 alkotó munkáiból mazsoláz.

Gigászi munka lehetett ezt a válogatást összeállítani. Az iparművészet lényegében a mindennapok művészete. Ezekkel az alkotásokkal együtt élünk, mindennapjaink velejárói, használjuk őket. Megtervezésüknél pedig messze nem a használhatóság az egyetlen szempont, ahogy a megvásárlásuknál sem.

Nem mindegy nekünk, hogy néz ki az a szék, legyen akármilyen kényelmes, ahogy az sem, hogy milyen formájú a kávéscsésze, ami a kezünkbe simul reggelente. Használati tárgyaink otthonunk és életünk egyfajta díszelemei, sőt egyéniségünk vizuális megnyilvánulási formái.

Sokszor nehéz a kérdés, hogy hol is húzódik meg a határ ipar és művészet között. A legvalószínűbb válasz, hogy nincs is ilyen határ, a Műcsarnok termeit barangolva legalábbis úgy érezzük, hogy a két halmaz metszéspontján, vagy inkább a kettő közötti senki földjén lépdelünk.

A tárlat szerteágazó, gazdag, változatos, persze ez alapvető elvárás egy ilyen mély merítésű, tág témakörnél. Azt mondjuk érdekes volt látni, hogy a robotika és a 3d-s nyomtatás korában még mindig jelentős puskapor nyugszik a kézműves cuccok fegyverraktárában. Van itt kerámia, üveg, textil, bélyeg, de persze vannak elektromos autók, és digitálisan készült plakátok is.

A kiállítást úgy tervezték, hogy az ember életének rétegeit kövesse le felépítésében. A középső termekben személyes szféránk tárgyai kaptak helyet: bútorok, evőeszközök, lakásdíszek. Ezeket övezik a közösségi terek tartozékai, a ruhák, az ékeszerek, a bútorok vagy a plakátok. A legkülső gyűrűt persze az ’odakinti” dolgok alkotják, főleg a járművek.