„A kép változik”- állítja Glenn Brown, a Young British Artists néven elhíresült brit művészgeneráció talán legismertebb tagja. Ez a mondat kétféle értelmezésben is igaz a szájából.

Bár munkái alapját már létező alkotások – például Dalí, Rembrandt, Fagonard vagy Székely Bertalan festményei képezik, reprodukcióit korántsem intézhetjük el azzal, utánzatok. Merthogy nem azok. Új jelentéssel ruházza fel, idézi, olykor kigúnyolja őket. Korokat, stílusokat, előadásmódokat kever, művészetébe pedig ugyanúgy beengedi a giccset, mint a science-fictiont.

Másrészről, a kép változik. Ahogy a bárányfelhőkkel zsúfolt égre felpillantván képzeletünk rögtön a legkülönfélébb alakzatokat varázsolja elénk, úgy Glenn Brown képeinél is szárnyalhat fantáziánk. Zseniális ecsethasználási technikája révén száz, meg száz különböző figurát fedezhetünk fel, akár egészében, akár részleteiben vizsgáljuk az alkotást.

Ahogy a régmúlt embere a vadászat során ösztönösen észrevette a vadak szemeit az erdőben, úgy a művész képei is odavonzzák a tekintetet a vászonra. „Reményeim szerint festményeim a szörnyetegek abban a bizonyos erdőben”- teszi hozzá. És néha valóban szörnyetegek, a cél ugyanis felingerelni az embereket, gondolkodásra késztetni, tetszést, vagy undort kelteni. És ez szerintem sikerül is.

A Liverpoolban, és Torinóban már kiállított, Budapestre újabb alkotásokkal kiegészült tárlat lehetőséget ad arra, hogy átfogó képet kaphassunk munkásságáról. A Ludwig Múzeum hófehérre festett termeiben pedig különösen látványosak az élénk színekben pompázó, olykor óriási méretű vásznak.

Akinek figyelmét mégsem kötné le ez a hatalmas művészettörténeti kavalkád, még mindig gyönyörködhet a budapesti panorámában, ami a faltól falig terjedő ablakokon át elénk tárul. A belépő tehát mindenképpen megéri az árát, és nem csak azoknak, akik szeretik a kortárs művészetet.