Gyöngébb trilógiák záró részei: minőség semmi, de a sztoriban muszáj emelni a tétet. Mondjuk kerüljön veszélybe a világ – csak ez a „realista” Elrabolva sorozathoz nem illik. Vagy árulják el a főhőst barátai, hagyja el családja. Ennek ismét nincs helye, mert Bryan Mills exügynök hajtóereje eleve a család.

Hát akkor haljon meg az elején valaki fontos. Tudunk mi forgatókönyvet írni, gyerekek.

Az Elrabolva 3 nem attól rossz, hogy ne lenne néhol egész izgalmas (mert néhol igenis egész izgalmas). Se attól, hogy Liam Neesont hatvan-valahány évesen is megteszik Terminátornak; ha már írnak ilyen karaktert, akkor Liam Neeson a legjobb választás. És nem is attól rossz, hogy logikátlan; nagy filmek is logikátlanok olykor, és mégsem zavarnak annyira. Hanem a sablonos unalomtól. A kiszámíthatóságtól. Attól, hogy százszor láttuk. Nem részletezem tovább.

Ha látszik a filmen, hogy semmi erőfeszítést nem voltak hajlandók beletenni, akkor nem a néző (vagy a kritikus) ízlése, tapasztalata, finnyássága vagy épp igénytelensége szabja meg az értékelését (ideális esetben különben sem), hanem akkor az a film ab ovo rossz. Etikailag rossz. Hiba, hogy elkészítették. Minden mű, amit lusta nemtörődömséggel készítenek, rossz, a ferde fióktól a széteső tankönyvön át a filmig. Ez nem ízlés kérdése: ez objektív.

(A forgatókönyvért egyébként Luc Besson és Robert Mark Kamen felelősek, csakúgy, mint az előző két esetben. Bessont nem kell kommentálni, rég nem forgatókönyveiért híres. Kamen az ő régi társa, egykor az őrületes Az ötödik elem írója. A rendező Olivier Megaton is Besson köreiből került ki.)

Szóval az Elrabolva 3 objektíve rossz film. Attól még tetszhet!

A cikk folytatása ITT!