Elhunyt Aharon Appelfeld, az egyik legjelentősebb izraeli író

Meghalt Aharon Appelfeld, Izrael egyik legjelentősebb írója - jelentette csütörtökön a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A nyolcvanöt évesen elhunyt, Izrael-díjjal kitüntetett művész számos regényt írt, amelyeknek legfőbb, visszatérő témája a holokauszt volt. Ervin Appelfeld néven született Romániában, Bukovinának abban a részében, amely a második világháború után a Szovjetunióhoz került, és jelenleg Ukrajna része.
A háborúban kilencévesen szemtanúja volt édesanyja megölésének, majd apjával a csernovici gettóba deportálták, onnan egy munkatáborba, ahonnan megszökött, és évekig egyedül bujkált.
1946-ban érkezett Izraelbe, ahol német anyanyelvét a héberre váltotta. Írásaiban gyermekkora világát örökítette meg.
1957-ben fedezte fel, hogy édesapja is életben maradt és Izraelbe került, és újra egymásra találtak. Izraelben a jeruzsálemi Héber Egyetemen irodalmat és jiddist tanult, majd maga is a beér-sevai Ben Gurion Egyetem professzoraként irodalmat tanított évtizedekig.
Munkásságát Izraelben számos díjjal ismerték el, köztük a Brenner-díjjal, a Milo-díjjal, az Ussishkin éremmel, az Izrael-díjjal, és 2013-ban a Nemzetközi Man Booker-díjra is jelölték.
A zsidó irodalom egyik nagy alkotásának számító önéletrajzi ihletésű műve, a 2005-ben magyarul is megjelent Egy élet története.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Share on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Irodalom

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére