A norvég vígjátéknak szánt, inkább komolyabb dráma éppen e kettőssége miatt nem működik igazán. A történet többet ígér, de a túl fajsúlyos emberi problémák és az alapötlet csak felszínes kiaknázása semmilyenné teszi a filmet. Ha megnézed, jó, ha nem, hát az is jó.

Gunnar Vikene (Vegas, Trigger, Himmerfall) filmjében az a legnagyobb kivetnivaló – és nem az egyetlen –, hogy nem elég vicces ahhoz, hogy az ember tényleg jót nevessen, vagy akár csak önfeledten megmosolyogja az egyes jeleneteket. Mivel ehhez túlságosan komoly és mély problémákat sorakoztat fel szinte az összes szereplőjének. Sokszor megpróbál vígjátékként működni, így a hangsúlyok eltolódása révén egy igazi drámát sem kapunk. Felemás lett a Jön Harold!, pedig a történetben lett volna ennél jóval több is!

Harold (Bjørn Sundquist) sikeres és minőségi bútorüzletet vezet egy kis norvég városkában, egészen addig, amíg meg nem nyílik itt is az első IKEA áruház. Öt év leforgása alatt a boltnak be kell zárnia, a házat el kell adni, ráadásul – ami leginkább megalapozza a film borús hangulatát –, mindebbe Harold felesége, Marny bele is betegszik. A tönkrement főhős pedig gondol egyet és elrabolja azt, aki szerinte mindenért a felelős: az IKEA igazgatóját. Tervében egy nehéz sorsú, fiatal lány is segítségére lesz.

Mondani se kell, hogy a film poénjai az abszurd emberrablásra és Harold teljes dilettantizmusára épülnek, csak nem elég jók. Önkéntelenül felmerül A hírnév ára francia-belga-svájci film, amely – bár ebben egy koporsót lopnak el a szereplők – tökéletesen fogja meg a téma humoros oldalát. A Jön Harold!-ot viszont olyan mélyen átitatja a keserűség, az életben való csalódottság, hogy a viccesnek vagy üdítőnek szánt elemek is csak a magányt, a fájdalmat és tanácstalanságot erősítik.

Szép dráma lehetne a film, ha kiválasztana egyet abból a sok-sok félrecsúszott életből, amit be próbál mutatni, és azt árnyalná jobban.

A cikk folytatása ITT!