Hát, az biztos, hogy nem óvatoskodtak az alkotók a forgatókönyv írásakor! Minden marhaságot, fapoént bele mertek venni, ami az eszükbe jutott. A közönség értő része felettébb élvezheti, hogy lépten-nyomon apró kis poénokkal találkozhat, amelyek egyszerre célozzák meg az intelligenciánkat és az infantilizmusunkat. Akik pedig mindezt nem veszik észre, azoknak is bőven elég muníciót szolgáltatnak a hagyományosabb elemek, a két főszereplő (és az egy mellékszereplő) bravúros csetlés-botlásai, illetve a pazar grafikai kidolgozás.
A többnemzedéki célközönség mellett látszólag éppen az ad még egy furcsa kettősséget a filmnek, hogy a végtelenül profi látványvilág mellé egy teljesen “szabadjára engedett” fantáziájú tartalmi világ társul. Az alkotók elmondása szerinti 120 milliós költségvetésből olyan grafikát készített a Kommuna csoport, amit a legdrágább hollywoodi 3D film se teljesít túl. Ám az utóbb említett kettősség azért csak látszólagos, mert a grafika legnagyobb értéke is az, hogy tele van egyedi, öntörvényű ötletekkel (pl. a “kameramozgás”), vagyis nem csak a történet “elszabadult”. Az Egon és Dönci formai és tartalmi elemeinek zöme sohasem kerülhetne bele a Pixar vagy DreamWorks filmekbe, mert a konzumidióta amerikai producerek, de legkésőbb a tesztvetítések konzumidióta amerikai közönsége úgy kigyomlálná ezeket, mint a pinty.





Persze manapság a magyar befeogadó közeg nagy része is konzumidióta, ezt sajnos a kereskedelmi filmkritika (Cinema, Pesti Est és hasonlók…) reakciója is jól mutatja. Úgy “elemzik” az Egon és Döncit, mintha azt a Pixarhoz vagy a Dreamworks-höz kellene hasonlítgatni. Pedig nem ahhoz kell. Ez egy MAGYAR, SZERZŐI film. És nem is egy “egyszerű” mesefilm. Ezt EMBEREK készítették öntörvényűen (mert közlési szándékuk volt, például barátságról, klímakatasztrófáról), nem pedig a csak a pénzcsörgésre figyelő futószalagrobotok munkája.
No persze ki ne akarna sikeres lenni, az Egon és Dönci alkotói is akarnak. Részben ezért a mondanivaló mesés csomagolása és a “hepiendes” lezárás, ám a film létrejöttét nem ez határozta meg elsősorban, hanem a szerzők közlési vágya. Hogy a mesei csomagolás csak másodsorban célközönségbővítési célú, elsősorban pedig fricska, azt a stáblista elején olvasható “dedós” bökvers is jelzi.
Természetesen az Egon és Dönci sem hibátlan alkotás, de hatvanszor többet ér azoknál a hollywoodi rajzfilmeknél, amelyekhez hasonlítgani (lesz) szokás, egyébként pedig nincs is semmi köze azokhoz. Sajnos a magyar közönségben már régóta nem lehet megbízni, talán a csehek, lengyelek, franciák, skandinávok majd felfedezik maguknak az “első magyar CGI animáció” értékeit. Vagy az Egon bolygóján élő népek, hacsak nem egyedül lakik ott, mint egy Kis Herceg.