Kamaradráma gyönyörű konfliktusokkal, érzékeny rezzenésekkel, és amellett tűzzel, fegyverrel, savval és késsel – mert a Cloverfield név kötelez. Spoiler-mentes kritika!

Láttad a trailert? Ahogy 2008-ban a Cloverfield merész víruspropagandája, úgy söpört végig „folytatása” is a neten; a premier előtt három hónappal bejelentett film évekig várt produkciókhoz méltó várakozást gerjesztett. Klasszikus J.J. Abrams-húzás.

A Cloverfield Lane 10 sem folytatása, sem előzménye a Cloverfieldnek: „nem ugyanazon az idősíkon helyezkednek el” – nyilatkozta Dan Trachtenberg rendező. Hangvételében viszont „vérrokona” – mondta. Michelle (Mary Elizabeth Winstead) egy autóbaleset után pincebörtönben ébred a falhoz láncolva; fogvatartója egy összeesküvéselmélet-hívő, hájas ex-tengerészgyalogos, egy autoriter bunkó (Howard: John Goodman), aki esküszik, hogy odakint vége a világnak és csak meg akarja óvni a lányt.

Nos, vége van-e a világnak? Kék az ég: miért nem mehetünk ki? A játékidő legnagyobb része a pincében telik, alig pár pillantást kapunk a külvilágból, és a klausztrofóbiás helyzetet nehezen indokolja, hogy Mr. Surmónak esetleg igaza lehet – ettől a kétségtől a Cloverfield Lane 10 a bezárt szobás, kiscsoportos túlélőfilmek egyik legszebb példánya lett (Polanski A halál és a lánykája jut eszembe, beismerve, hogy az összevetés kissé túlzás); egy jellemvezérelt dráma gyönyörű konfliktusokkal, a hang és a gesztusok érzékeny rezzenéseivel, és amellett tűzzel, fegyverrel, savval és késsel – mert a Cloverfield név kötelez.

Dan Trachtenberg most rendezett először nagyvászonra, de nem ez az első világhírű alkotása: már 2011-ben lenyűgözte a játékostársadalmat a Portal: No Escape című rövidfilmmel. Amint már többször is bemutattuk az online sci-fi rövidfilmeket gyűjtő cikkeinkben, a legjobb darabok rendezői gyakran hollywoodi ambíciókkal indulnak – Trachtenbergnek sikerült az áttörés és nagyszerű rendezővel lettünk gazdagabbak. Nem lepne meg, ha Neill Bloomkamp, Gareth Edwards és például Josh Trank után ő is kapna egy szuperprodukciót (és belőle ki is nézem, hogy értékelhetőt teremtene).

Mert egy dolog a kimunkált forgatókönyv – a tudáskülönbségek, az információ-csepegtetés, a rejtélyes motivációk, az újabb és újabb meglepetések –, de ugyanilyen fontos, ahogy az egész film könnyedén vakmerő, ahogy Trachtenberg érzéssel játszik a zenével, ahogy néhány megdöbbentően hatásos csend-vágással indítja a filmet, ahogy elegánsan vezényli le a műfajváltásokat. (Amire a szintén mostanában bemutatott 400 nap mind képtelen volt.)

És mert a Cloverfield Lane 10 eredendően kamaradráma, hát mesteri színészekre van szükség. Howard, a házigazda szerepében John Goodman brillírozik: a játéka az őszinteség és az elmebaj, a jóindulat és a gyilkos harag keveréke, szemében a horror. A forgatókönyv olyan szituációkat tálal, amelyek egyetlen hangsúlyon vagy mozdulaton fordulnak meg, és a leggyakrabban Goodman nüansznyi játéka dönt.

Karakterként viszont Michelle (Mary Elizabeth Winstead), a főszereplő a legérdekesebb…

A cikk folytatása ITT!