Alan Rickman halála miatt nem szerepel Emma Thompson az Igazából szerelem folytatásában

Emma Thompson brit színésznő filmbéli férje és jó barátja, Alan Rickman halála miatt nem szerepel az Igazából szerelem című, 2003-as nagy sikerű film folytatásában.

A színésznő először nyilatkozott arról, miért nem szerepel abban a tízperces rövidfilmben, melyet március 24-én mutat be a BBC One. Rickman tavalyi halálának fényében “túl szomorú és túl korai” lenne a szerep vállalása – idézte a BBC hírportálja.
Richard Curtis, a film írója Thompsonnak azt mondta, “nem tudnánk írni neki semmilyen szerepet Alan miatt”.
“Azt válaszoltam: ezt természetes, szomorú lenne, túl szomorú” – nyilatkozta a színésznő.
A filmből származó bevétellel a Comic Relief nevű alapítványt támogatják.
Emma Thompson kitért arra is, mi történhetett az általa és Rickman által megformált házaspárral, Karennel és Harryvel, akiknek házassága megrendült Harry hűtlensége miatt. A színésznő úgy véli, mostanra “mindketten terápiára járnának”.
A film forgatása már elkezdődött. A hatalmas sikerű romantikus vígjáték folytatásában feltűnik többek közt Hugh Grant, Keira Knightley, Colin Firth, Rowan Atkinson, Liam Neeson és Thomas Brodie-Sangster is.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Film

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére