Alejandro González Iñárritu ismeretlen terepre tévedt, amikor úgy döntött, western filmet forgat. A mexikói A visszatérővel mégsem bolyong elveszve a vadnyugaton – épp ellenkezőleg, ő állítja fel a műfaj új irányjelzőit.

Egy hét különbséggel került a hazai mozikba Tarantino és Iñárritu téli westernje, az összevetés adja hát magát. Nem érdemes azonban méricskélni, Tarantino saját ízeivel és kamaradrámával megtöltött, lassan csordogáló hommage-a és déli szomszédjának a zsánert hihetetlen erős naturalizmussal gazdagító road movie-ja egyszerűen nem mérhető egy koordináta rendszerben. Az Aljas nyolcast csak a legelszántabb rajongók jegyzik majd – A visszatérőnek azonban komoly esélye van rá, hogy kultuszfilmmé váljon.

A vadnyugat Iñárritu előtt egész kellemes helynek tűnt. Vadságáról szimbólumok árulkodtak, esztétikája nyers volt, főszereplői baltával faragott vándorok. A westernt sosem látványműfajként tartottuk számon, a hős útja mindig fontosabb volt, mint a stílus, amivel a mese elmondattatott. Iñárritu most ezen változtatott.

A direktor már a Bábel idején úgy nyilatkozott:

„Nincs tökéletesebb eszköz a nyelvi korlátok áttörésére, mint a zene és a látvány. Ezeket nem szükséges lefordítani, mert általános emberi érzelmeket érintenek meg.”

Az akkoriban még elsősorban a narrációra fókuszáló rendező a Birdmanben már tökéletesítette nonverbális kommunikációját a zenének önálló szerepet adva. Most elsősorban a képekre hagyatkozott, és ahelyett, hogy szánkba rágott volna egy csavaros történetet, a legősibb túlélő ösztöneinkre hatva kreált zsigeri filmélményt. A visszatérő lehetőség arra, hogy a néző is átélje, szinte saját bőrén érezze, mit jelent a valódi vadság, mit jelent a természet ereje és mit az élni akarás. Iñárritu újraértelmezte az attrakció moziját, és bűntársának a munkájáért ismét teljes joggal Oscar-díjra jelölt Emmanuel Lubezki tette meg, aki olyan káprázatos atmoszférát teremtett, ami előtt nem lehet nem leborulni.

Hogy elég-e a bivalyerős hangulat és a mágikus képi világ, hogy mesterművet kiáltsunk? Nem. De azt, hogy A visszatérő nagyon jó film, elvitatni nem lehet. Sokan bírálják a nem túl bonyolult forgatókönyvet és Hugh Glass (Leonardo DiCaprio) egyszerű karakterét – Iñárritu Mark L. Smith-szel közösen írt munkája nem több és nem is kevesebb, mint, amit ígér: egy bosszútörténet minden különösebb mélylélektan, filozofálgatás és egyéb sallang nélkül.

A cikk folytatása ITT!