Idén is egy nappal korábban, már június 30-án délben megnyitja kapuit a VOLT Fesztivál, ahol öt színpadnál várja program a látogatókat.
December 1-én újabb három fellépő nevét árulták el a fesztivál szervezői, amit váratlan játékkal kötöttek össze.
A 2015-ös VOLT Fesztiválra már eladásra került közel 2000 db jegy mindösszesen 1 nap alatt. 3 külföldi nevét is megtudtunk…
Egy biztos: a jubileumi, 20. VOLT Fesztiválra olyan programot sikerült összehozni, mint még soha. Persze mindig lesznek fanyalgók, és mindig lesznek olyan bandák, akiket azért még csak elhoznánk, merthogy milyen fergeteges bulikat csinálnak, de van az a pont, amikor az embernek be kell látnia: nagyon jó dolga van, nem kell mindig a még jobbért panaszkodni. Az idei lineupot olvasva elmondható, eljött az a pont!
VOLT, Sound és Sziget is Ákostól lesz hangos, ugyanis új produkcióval készült el, amely a Hard Rock Caféban debütált és címe az Előkelő Idegen.
2011-től a Sziget fesztiváljain megszűnik a készpénzhasználat, helyét a Fesztiválkártya veszi át, amit egy sajátságos bankkártya és a feltöltős mobilegyenleg keverékeként kell elképzelni.
Tizennyolc VOLTnak kellett eltelnie ahhoz, hogy kiderüljön: az eső nem
nélkülözhetetlen eleme a fesztiválnak. Az idei VOLT arra is
rávilágított, hogy Billy Idol nyaktól lefele csak 25 éves és a
pljeskavica átvette a fesztiválkolbász évtizedes uralkodását. Ákos fair
play-díjat kapott, Sopron, a Csillagok Városa pedig újabb fákkal
gazdagodott. Jó VOLT, szép VOLT.
Az idén felnőttkorba lépett VOLT azon kivételes fesztiválok egyike, mely
hosszú múltja ellenére sem nőtte túl magát, és még mindig őrzi a régi
diákszigetes hangulatot. Az idei év szuperszubjektív VOLT legjei a
teljesség igénye nélkül.
Nem panaszkodhatunk arra, hogy Magyarországon kevés lenne a nyári fesztivál. Sőt, egyesek szerint kis hazánk a fesztiválok országa lett. A rengeteg lehetőség közül mindenki megtalálhatja a neki valót: a nyugisat, a zsúfoltat, a tópartit, a rockosat vagy a művészit. Megpróbálunk mi is segíteni a válogatásban, nézzük, hogy a legismertebb fesztiválok mivel várnak minket 2010-ben! A teljesség igénye nélkül…