Húsz fős nemzetközi csapat, benne hét magyar dalszerző ír közösen zenét…
Guillermo del Toro A víz érintése című filmje kapta a legtöbb, 12 jelölést a brit filmakadémia (Bafta) díjaira…
A versenyt két kategóriában – dal vagy dalciklus zongorakísérettel, valamint dal vagy dalciklus vonószenekari kísérettel – hirdetik meg…
Negyvenkét ország, köztük Magyarorszég vesz részt a 63. Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet Lisszabonban rendeznek 2018 májusában.
Harvey Weinstein hollywoodi filmmogul elleni vádak megdöbbentették a cannes-i filmfesztivál vezetőit, akik együttérzésüket fejezték ki az áldozatoknak.
Rekordszámú, 92 ország nevezte be filmjét a legjobb idegen nyelvű film Oscar-mezőnyébe – közölte az amerikai filmakadémia.
Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas Testről és lélekről, valamint Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmje is szerepel az Európai Filmdíjak válogatáslistáján – közölte az Európai Filmakadémia (EFA)
A két magyar zeneszerzőre, Bartók Bélára és Kodály Zoltánra emlékezik a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny augusztus 29-i, pécsi gálaműsorával a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft.
Kihirdették a Zepter 2016-os formatervezési pályázatának nyerteseit