Bejegyzések nagyszínpad címkével

  • Tizenketten indulnak az idei Nagy-Szín-Pad! versenyen

    A Petőfi Rádió, a VOLT Produkció és a Sziget Szervezőiroda idén harmadik alkalommal indítja el a Nagy-Szín-Pad! című programot…

  • Nagy-szín-pad!

    A nemzetközi fesztiválporond aktuális sztárjai, a korábbi évek Szigeteinek legnagyobb bulijait tartó közönségkedvencek, és itthon kevésbé ismert, de a nemzetközi színtéren egyre népszerűbb produkciók jellemzik az idei Sziget Nagyszínpadának programját. A mínusz egyedik napon itt lesz a Kispál búcsú, a nulladikon pedig Reggae-Ska Örömünnepen vehetnek részt a szigetlakók. Kész a Sziget Nagyszínpadának programja, augusztus 9-16-ig.

  • Sziget oszlófélben – két szemszögből

    Sok azért ez az öt nap is, halljátok. Azt hittem, csak nekem vannak
    súlyos gondjaim a napi tíz év öregedéssel és a nyálkahártyámmal, de
    nem, ami velem van, az az egész Szigettel van. A bomlás jelei
    mindenütt, fáradt, még a partifotózáshoz pózolni is alig képes arcok,
    lézengés, téblábolás, sár a vádlitól a vállig, karikák a szem alatt.
    Hogy mit lehet ebből kihozni? Egészen sokat, ha értelmiségi rockerek,
    garázselektró-munkások, beteg norvég punkok és Mike Patton gondoskodnak
    erről, felváltva. Mindent látni kellett, ezért duplalemezes extra
    változatú cikkel búcsúzunk a Szigettől egy electro felé húzó mindenevő
    és egy mellékállásban reagge-rajongó rockerlány kommentárjával.

  • Sziget Nagyszombat

    A szombat minden Sziget alkalmával a legerősebb nap. Hiszen ilyenkor
    boldog, s boldogtalan rúgja a port a K-hídról bejőve. Leginkább a
    fiatal brit muzsikusokért rajongók örülhettek a Nagyszínpad szombat
    esti felhozataláért.

  • Megakoncert a sokszínűség mellett

    Mindannyian mások vagyunk, de akik szerint éppen ez a jó, azoknak ott a helyük augusztus 11-én, azaz Sziget nulladik napján a Hajógyári Szigeten, ahol két nagyszínpadon – egyidőben – a hazai pop-rockélet legismertebb képviselői és külföldi vendégzenészek valamint magyar jazzmuzsikusok és Miles Davis világhírű zenésztársai tízórás magakoncerten zenélnek, tiltakozva a rasszizmus ellen.

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!
lap tetejére