A díjnyertes építészpárost, Yvonne Farrellt és Shelley McNamarát nevezte ki a 2018-as velencei Nemzetközi Építészeti Kiállítás kurátoraivá a velencei Biennálé igazgatói testülete.
Idén három spanyol múzeum is kiállítást szentel Pablo Picassónak abból az alkalomból, hogy 80 évvel ezelőtt, 1937-ben alkotta meg egyik legjelentősebb művét, a Guernica című festményt, amely azóta a háborús borzalmak egyetemes szimbólumává vált.
Több mint 3 millió látogatót fogadott a világ legnagyobb és legfontosabb múzeumai közé tartozó madridi Prado 2016-ban, teljesítve ezzel tavalyi célkitűzését…
Tiszteletbeli örökös tagjává fogadta kedden Katalin cambridge-i hercegnőt a brit fotográfusok királyi társasága.
A fotóügynökség elénk tárja, mit tartogat 2017 és nem vaktában találgat…
A zene megmozgatja a képzőművészeket. Bartók Béla idén lenne 135 éves. Sejtitek már, mi a kapocs a két dolog között? Kiállíáts a Lumúban!
A modern festészet egyik vezető trendje valóságossá tenni a vásznat… VIDEÓ!
Látványtér 2016 címmel látható kiállítás látvány-, díszlet- és jelmeztervezők munkáiból: az elmúlt színházi évad mintegy száz pályaművét mutatják be a FUGA Budapesti Építészeti Központban péntek délután nyíló tárlaton.
Mit csinál egy sikeres építész, ha megunja szakmáját? Nézd meg David Hughes LEGO alkotásait! FOTÓK!