A nagy presztízsű amerikai seregszemle 25 ország több mint 80 alkotását vonultatta fel május 17. és 28 között, és a közönségszavazatok alapján Török Ferenc filmje, az 1945 lett a narratív kategória legjobbja.
Nagy tapssal jutalmazta a 70. cannes-i fesztivál közönsége Kristóf György Out című első játékfilmjét, amelyet hétfőn mutattak be a második legfontosabb versenyszekcióban, az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) nevű válogatásában.
Egy érzéketlen, széteső nagypolgári francia családról, illetve a családtagoknak a halálhoz való viszonyáról szól Michael Haneke legújabb filmje, a Happy End, amelyet hétfő este mutattak be a 70. cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjában.
Alain Delon francia filmszínész és rendező lesz a kolozsvári 16. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) díszvendége.
Török Ferenc 1945 című alkotása nyerte a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíját.
A magyar közönség ötödik alkalommal láthatja az év legjobb hegyifilmjeit a Banff Hegyifilm Fesztivál keretében, amelynek keddtől csütörtökig tartó budapesti programján nyolc új, a kalandsportok széles palettáját felvonultató film szerepel.
Már várják a nevezéseket az év elején elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét őrző nemzetközi filmfesztiválra, melyet első alkalommal 2017 tavaszán rendeznek meg Szegeden.
A világ animációs termésének legjavát vonultatja fel idén is november 23. és 27. között a 14. az Urániában.
Eljött a november és vele a koreai filmek ideje is. Immár 9. alkalommal hozza el a Koreai Kulturális Központ a koreai filmek legjavát a magyar mozikba, november 8. és 12. között.