A Szőnyi Anna által tervezett IDO pad is bekerült a DesignEuropa díj kis- és feltörekvő vállalatok kategóriájának döntőjébe beválogatott négy munka közé; az eredményhirdetést és a díjátadó ünnepséget november 30-án rendezik Milánóban.
bár a legendás zenész nagyságát és zenei munkásságát senki nem vonja kétségbe, díjazásának híre keményen megosztotta a közvéleményt….
Magyarország Till Attila Tiszta szívvel (a képen) című alkotását nevezte a kategóriába, amelynek mezőnyét többfordulós válogatás után szűkítik le végül az öt Oscar-jelöltre.
Rófusz Ferenc és Szemadám György életműdíjat kapott a szolnoki képzőművészeti filmfesztiválon, amely vasárnap ért véget a díjazott filmek vetítésével.
Az aranyérem mellett a közönség díját is elnyerték a Baross Imre Artistaképző növendékei a hétvégi wiesbadeni XXV. Európai Ifjúsági Cirkuszfesztiválon.
Életműdíjjal tüntették ki A nyolcadik utas: a Halál, a Szárnyas fejvadász és a Gladiátor rendezőjét, Ridley Scottot a hétvégén Hollywoodban.
Két Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos és Haskell Wexler nevét fogja viselni idén az amerikai operatőrök társasága (ASC) diákoknak szánt elismerése, amelyeket minden évben átkeresztelnek a testület egy-egy volt tagjára emlékezve.
Kategóriájának harminc jelöltje összesen 250 millió forintot kap a magas erkölcsi elismerés mellett.
Megnyílt az idei ARC kiállítás az Ötvenhatosok terén. A péntektől szeptember 25-ig látható kiállítás alkotói ebben az évben a Hol jár az eszed? kérdésre adták meg válaszaikat. A 16. ARC pályázatra 900 pályázó küldte be munkáját, közülük a zsűri 85-öt állított ki óriásplakát formájában a téren – mondta el a pénteki díjátadóval egybekötött budapesti megnyitón […]