Igen ritkán készülnek gyerekfilmek negatív hősökkel a főszerepben. Éppen
ezért meglepő a Gru koncepciója: a főhős ugyanis a gonoszok között is a
leggonoszabb rabló, aki nem kisebb bűntényt készül elkövetni, mint a
világ legnagyobb rablását. El akarja lopni a Holdat, hogy azzal
zsarolhassa az emberiséget.
Hatalmas siker Amerikában a Jackass 3D, több mint 50 millió dolláros nyitó bevétellel fölényesen maga mögé utasított minden más filmet.
Sokan csak mosolyogtak korábban, amikor a Paramount filmstúdió bejelentette, hogy a Tini Nindzsa Teknőcök feltámasztására készül.
A technika fejlődése összefonódik a művészettel a Szépművészeti Múzeum
tegnap megnyílt exkluzív tárlatán. Andy Warhol legismertebb művei szolgáltatnak anyagot a Samsung által gyártott, a világ legvékonyabb televízójaként számon tartott készülék bemutatásához.
Immár a harmadik hétvégén is tartotta stabil első helyét a tengerentúlon a Shrek a vége, fuss el véle 3D.
2010. július 7. a hazai szórakoztatóipar különleges dátuma lesz. Ekkor
jelenik meg először Magyarországon is az, aminek érkezését már
mindannyian sejtettük és nagyon sokan várjuk: Az első 3D-s Blu-ray
lemez!
Képzeljük el, hogy Stitch egy fekete pikkelyes, kék plazmatölteteket köpködő sárkány, aki összeakad Jar Jar-al, összebarátkoznak, majd együttes erővel legyőzik Godzillát, aminek eredményeképp Jar Jar-t végre elfogadja a népe és még az imádott lány is az övé lesz. Ha nagyon piszkálódó akarnék lenni, akkor így is összefoglalhatnám a Dreamworks legújabb animációs csodáját, a 3D-s “Így neveld a sárkányodat” című kedves kis kalandfilmet.
Ugye láttad már a klasszikusnak számító Toy Story-t? Azóta Pixar-lázban szenvedsz? Ha a válasz igen, kapd magad és egy 3D-s szemüveget és irány a mozi!