A magyar hip-hop szcéna képviselőinek dalgyűjteményére bukkantunk.
Abba ezeken a hasábokon felesleges lenne belemenni, hogy miért volt a NIN a kilencvenes évek egyik legfontosabb zenekara, hogyan tették a könnyűzene szerves részévé az ipari zajokat és a rommá torzított gitárokat – akit ez érdekel, az inkább olvassa el a zenekar magyar nyelven is meglepően részleteses Wikipedia oldalát.
Czutor Zoltán először a kilencvenes évek elején tűnt fel a magyar
rockzenei életben a Nyers nevű zenekarral, ami végül 2005-ben
feloszlott. Azóta a kicsit kommerszebb Belmondo frontembere, és
mindemellett aktív képviselője a zenészek érdekeinek is.
“Én még mindig sokban az a tinédzser lány vagyok a szobámban, azon töprengve, hogyan tudnám a zenémmel összekötni az embereket, szavakban megfogalmazni a vizióimat, s hogy vajon látják-e mások, amit én látok? Még mindig egy borzongató izgalom van bennem ezzel kapcsolatban.” – válaszolja meg szerényen Suzanne Vega, a pályája sikerességének titkát firtató kérdéseket.
“Azt szerettem volna, hogy az énekhang régi korokat idézzen, s emellett a ma emberéhez is szóljon” – mondja Moby. A Pale Horses-t a barátom, Amelia énekli; egy 20 dolláros mikrofononnal, fejhallgató nélkül. A felvétel befejezése után túl sterilnek találtam a dalt, ezért egy öreg 1/8″ szalagosmagnóra vettem fel a vokált. Azt akartam elérni, hogy úgy hangozzon, mintha 50 évet visszamentünk volna az időben és akkor vettük volna fel.”
A Korai Öröm elmúlt 15 évéről Biljarszki Emillel, a zenekar billentyűsével beszélgettünk.
Az ország legmenőbb együttese egyben az ország legjobb filmzene felelőse
is. De hogy teljesít nagylemezen, ahol képek nélkül magukra maradnak?
Sokaknak a Vad Fruttik egy évtizedes zenekar, holott, az a banda, akik
manapság muzsikál, szinte csak a nevet viselik a régi bagázsból.
Talán még Likó Marcell maradt meg a eredeti Vad Fruttikból, vele
beszélgetünk, hogy mi változott, hogyan, és most mi van Máté Péterrel?
Mick Hucknall mire 50 lesz már nem akar koncertezni, ezért a Simply Red utoljára volt Budapesten.