Az idén is öt magyar zenekar között dőlt el, hogy ki képviselheti majd hazánkat a berlini MTV Europe Music Awards-on. A közönség kegyeiért a The Idoru, a The Moog, az Esclin Syndo, a The Kolin és Zagar harcolt.
Rock and roll, nagybőgő, dob és gitár, illetve az elmaradhatatlan, mélyen búgó énekes. Ennyi kell a sikerhez.
Új klip, új lemez, október 16-án pedig koncert a Corvintetőn – az Anima Sound System háza táján mindig történik valami. Prieger Zsolttal az utóbbi hónapok eredményeiről beszélgetünk.
Az amerikai Village Voice szerint ők a földkerekség egyik legjobb live act produkciója. Igaz, ami igaz, Ken Jordan és Scott Kirkland TCM duója az elmúlt több mint tíz évben oly maradandó klubhimnuszokat adott a világnak, mint a Now Is The Time, a Keep Hope Alive vagy a Busy Child.
Négy zenész, – akiket már ismerhetünk a Puzzle-ból, a Rémemberből, azAnimából -, most újat mutat nekünk. Felrázzák egy kicsit a hazai pop-rockállóvizét (pocsolyáját?) és hátsóriszálós, ugrálós rock and rollt hoznak nekünk.
Sikerüknek talán az egyik titka az, hogy a frontember, Maszkura sosem riadt vissza a kemény munkától. Romániából jött Budapestre, dolgozott takarítóként és utcazenészként, rapperként kezdte, majd a Goulasch Exotica tagja lett. Saját zenekarának, a Tücsökrajnak idén jelent meg az első lemeze.
Idén új helyszínen, másodszor rendezték meg a Campus Fesztivált
Debrecenben, amely minden eddiginél színesebb program felhozatallal
rendelkezett. A Nagyerdőben 4 napig dübörgött a zene a legkülönbözőbb
stílusokból, de volt dumaszínház a humor kedvelőinek, civil falu,
valamint pálinkaház, hogy reggeltől estig legyen mit csinálni a
fesztivál látogatóinak.
Itt beszélgettünk Mc Columboval, aki az Irie Maffia és a Brains oszlopos tagja. Szövegelése már messziről felismerhető, az általa képviselt ragga stílus mindkét zenekar profiljára rányomja a bélyegét.
Második kiadványához érkezett a magyar elektrojazz berobbanás
várományos ígérete. Nem mélyfilozófiai fejtegetéseikről fogunk
megemlékezni – sokkal inkább fülbemászó dallamaikról, melyekkel
bármelyik bulit be lehet melegíteni.
Erőteljes programmal indítja az őszi szezont az idén hat éves A38. Sok külföldi fellépőt várnak majd a szervezők, lemezbemutatóknak ad helyet a hajó, és világzenei programokból sem lesz hiány. Céljuk az európai áramlatba bekapcsolódó zenekultúra megteremtése Magyarországon.