A népszerű MiMicsoda sorozat 43. részében az emberiség első lépéseitől a kulturált társadalom kialakulásáig tartó időszakról szerezhetünk hasznos ismereteket.
A MiMicsoda sorozat 76. része a Vulkánokról szól.
Salman Rushdie angol-indiai regényíró. 1981-ben megjelent Az Éjfél gyermekei című regénye hozta meg számára a nemzetközi hírnevet.
Jóllehet nem múltak el nyomtalanul John Steinbeck intő szavai, miszerint a második világháború utáni amerikai férfitársadalom többet tudott a Ford T modell karburátoráról, mint a csiklóról, ám a feminizmussal való találkozásom eddig esetleges volt. A leszbikus mozgalommal az is maradt, amióta kiderült, hogy legalább úgy kívánom a nőt, mint ők.
Több mint hét éven át minden kedden megszólalt a Petőfi adón az egyik legnépszerűbb műsor, a Kelet kapujában. A beszélgetések Molnár Dániel tragikus halálával befejeződtek.
Rögtön megnyugodtam, amikor megtudtam: a méz és gyömbér keverék bedörzsölése is használ, de még a langyos víz is segíthet. Legalábbis ezt ajánlja egy középkori mohamedán munka.
"Egy jó kurva előbb-utóbb megtalálja hivatását." – mondta egy különösen emelkedett pillanatában Ernest Hemingway, tehetség és elhivatottság viszonyáról. aki azonban az íráshoz is értett.
"Olvasóként nehezen lehetne eldönteni, hogy a Cselekvés álarcában melyik világ törvényei igazab- bak, jobbak, hatékonyabbak vagy boldogítóbbak, néha voltaképpen nehézséget is okoz meghúznunk a két terület pontos határait, de ha egyszer belekerültünk a könyv dupla fenekű univerzumában, biztosan végig fogjuk követni a főhős útját."
Csuhai István
Ebben a szokatlan című könyvben főként a fizikáról és elkerülhetetlen módon a kultúráról lesz szó, a címéhez híven szokatlanul. Nyugodjon meg a kedves Olvasó, nem az a szerző szándéka, hogy iskolás módon oktassa, inkább az, hogy felbátorítsa.