A bennünket körülvevő műtárgyakban már régen jelen van, a tévénkből
félóránként kivillan egy mell, a monitorunkról már nem is beszélve, ami
az internetre nyit ablakot.
A Design Terminál Nonprofit Kft. a Magyar Formatervezési Tanács
védnökségével hatodik alkalommal rendezi meg 2009. október 2-11. között
a Design Hét Budapest című eseménysorozatot, aktuálisan a Kreativitás
és Innováció Európai Éve programjának hivatalos részeként. Az idei év
központi témája – a kreatív energiák – az alkotói kreativitásra a tudás
alapú termékekre, szolgáltatásokra, valamint az újgenerációs anyagokra
és technológiákra fókuszál
Nyár elején együttes erővel fogtak össze tervezőink egy olyan rendezvény érdekében, amely közelebb hozná a vásárlókat a magyar kortárs dizájner alkotásokhoz. Az estét sikerrel nyugtázták és a folytatásra sem kellett sokat várniuk az egyediség szerelmeseinek. Szeptember 10-én újra indult a pecsétgyűjtés, új üzletekkel és még több ajándékkal a résztvevők számára.
Másfél ezer “fashioniszta” volt kíváncsi a tavasszal megrendezett első
StyleWalker Nightra. Ezen felbuzdulva Budapest ötödik kerületének
neves, magyar dizájnerei újra összefogtak, hogy éjszakai vásárlótúrára
mozgósítsák a divatbarátokat. Az ötödik kerület dizájnerboltjai húsz százalékos kedvezménnyel várnak.
Látványos, meghökkentő, ötletes, humoros és művészi értékeket hordozó alkotásokat sorakoztat fe a SzemétVilág, Öko Design Fesztivál, mint egyfajta design-demonstráció, amely megoldásokat keres és kínál a hulladék felhasználására, valamint képződésének megelőzésére. Az az öko-design témájában ilyen léptékű, átfogó, megfelelő tematikájú és minőségében kimagasló rendezvénysorozatra mindeddig nem volt példa Magyarországon.
10 millió eurós bevételt várnak és Paris Hilton ruhakollekcióját is forgalmazzák. A Coin-áruház megnyitóján jártunk…
Újabb felsőkategóriás üzletlánc nyitja meg kapuit Magyarországon, szeptember 4-étől várja vásárlóit a Coin első budapesti boltja. A Coin az öltözködés, a lakberendezés és a szépségápolás olaszországi fellegvára, melynek a budapesti áruház a lánc 13. külföldi egysége lesz.
Véget értek a 2009-es Elite Model Look hazai válogatói, amelyben országszerte majd egy hónapon keresztül keresték a karakteres lányokat. A tét évről évre ugyanaz, aki megnyeri a hazai elődöntőt, indulhat a nemzetközi versenyen, esélyt kapva ezzel egy világszintű modellkarriere (és egy 100 000 euros szerződésre).
Tömeget vonzott a B7 divatest. Extravagáns ruhadarabok, Calvin Klein nadrágok, flitterek, metálos díszítés, dögös fehérneműk… A világmárkák felvonultatása után
nyereményjáték és egy hatalmas záró buli pezsdítette fel a vendégek éjszakáját.