Mérgesek lehetünk egy olyan filmre, mely maradéktalanul hozza azt, amit vállal, de nem törekszik semmi többre? A Mortal Kombat az egyik legnépszerűbb videojáték-sorozatot ülteti (újra) filmre, az eredmény pedig egy igazán hű, mégis jellegtelen adaptáció.

Az elsőfilmes Simon McQuiod tulajdonképpen teljesítette a rábízott feladatot: az 1992-ben útjára indult játékfranchise, mely dinamikus bunyóiról, változatos képességű karaktereiről és ocsmányságukban gyönyörű kivégzéseiről híres, rebootot kapott, mely biztos alapokon nyugszik és felvezet egy folytatást is. A kaptár-filmjeivel és legújabban a Monster Hunterrel pusztító Paul W.S. Anderson már a ’90-es évek derekán vászonra ültette a Földről és más világokból származó harcosok halálig tartó bajnokságának történetét. A filmet már csak nosztalgikus mosoly mellett lehet jónak mondani, azt viszont ki lehet jelenteni, hogy több stílusa volt, mint a 2021-ben bemutatkozó Mortal Kombatnak.

Ahogy Anderson munkája a ’90-es évek játékainak feldolgozása volt, úgy a most látható film az elmúlt évtized Mortal Kombatjaiból merítkezik.
A sorozat komoly vérfrissítésen esett át, a korábban kizárólagos egyéni verekedések mellett egy átfogó történetmódot is kaptak a játékosok, mely még jobban elmélyítette az univerzumot és a karaktereket. Volt tehát mire alapozni, a készítők a Warnernél lehettek volna olyan lusták, hogy csak átemelik mindazt, ami működött és lecsapják a mócsingot. De nem bírtak magukkal, szerettek volna egy fokkal másképp közelíteni, miközben a tág és epikus világot meglepően picire zsugorították.

Az alkotók a játék főbb hőseit mellékszerepbe taszítva egy új főalakot találtak ki Cole Young (Lewis Tan) személyében, akivel korábban sose találkozhattak a franchise rajongói. A férfi MMA-harcos, de abból is inkább a „jó iparos”, aki már nincs régi formájában, viszont cserébe kiválasztott. A testén éktelenkedő sárkánylogó ugyanis nem egy bőrgyógyászati kuriózum, hanem egy billog: a „halandók harcában” való részvételére szólít fel, melynek tétje a Föld sorsa. Rögtön megjelenik körülötte egy szedett-vedett, szupererővel rendelkező kompánia tele szövetségesekkel és ellenfelekkel. Hősünk feladata pedig, hogy megtalálja a benne rejlő erőt, ami majd segít neki, hogy minél hatékonyabban tépjen ki gerinceket.

Nindzsák, démonszerű figurák, zsoldosok, akciófilmsztárok, őslakos varázslók, négykarú óriásszörnyek és egyéb rendhagyó küllemű és képességű figurák alkotják a Mortal Kombat karakterrostáját.
Bőven lett volna kik közül választani, Simon McQuoid és csapata mégis egy szürke és sótlan új szereplőt állított a történet középpontjába, akinek klisés módon kell megvédeni családját, és akinek még az eredete sem dobja fel semennyire az összképet. Nagyon úgy néz ki, hogy a Warner úgy döntött, ezt a csávót helyezi majd középpontba a jövőben is, holott teljesen szükségtelen már az első megjelenése is.

Mivel a Mortal Kombattól nehéz lenne komoly, rétegelt történetet elvárni – holott egy kisebb erőfeszítéssel lehetne itt is izgalmasat alkotni –, ezért minden a külcsínen és a szereplőkön múlik. A film háromnegyede verekedésekből áll, és bár ez az alapul szolgáló játék központi eleme, képes repetitívvé válni. A bunyók közé beékelt dialógusok, poénok és motivációk pedig több ízben üresen koppannak – köszönhetően annak, hogy a prezentált harcosok továbbra is avatárokként működnek. Senkiről nem tudunk meg egy mondatnál többet: bemutatkozik, és jöhet a harc, egyszer megvillantja a sajátos képességét, vagy benyögi a játékból ismert kultikus mondatát.

A fan service (a rajongók kiszolgálása) annak ellenére tombol a Mortal Kombatban, hogy még lehetett volna bőven fokozni.

A cikk folytatása ITT!